Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:53
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. december 17., hétfő: Közélet

Vőfélytalálkozó Gelencén

Az Ika vára alatt megtartott szeptember eleji nagy sikerű első vőfélytalálkozót követően a múlt hét végén, szombaton Gelencén került sor a második kézdiszéki vőfélytalálkozóra, melyen a tizenhat számon tartott vőfély közül tízen jelentek meg.
A legidősebb vőfély a kézdialmási 82 éves Kovács Dénes volt, de rajta kívül ott voltak még a nagy öregek: Somodi Béla Csernátonból, Bakk Ágoston Kézdiszentlélekről, Bede Ferenc Szentkatolnáról és Tamás Ferenc Gelencéről. A felső-háromszéki vőfélyek közösen megvásároltak egy százötven kg-os disznót, amelyet, mielőtt levágták volna, végigsétáltattak a főúton, s annak rendje és módja szerint elbúcsúztatták. A disznóvágás után a vőfélyek a Bodor György Művelődési Otthon klubtermébe vonultak, ahol közösen hagyományos disznótoros ebédet fogyasztottak el. Ezt követően minden vőfély egy-egy vidám, sikeres emlékét mesélte el, illetve azt is, hogy pályafutása során mikor vallott kudarcot. A talpalávalót Ábri Béla és zenekara biztosította. A harmadik kézdiszéki vőfélytalálkozó házigazdája a jövő év augusztusában Bakk Ágoston kézdiszentléleki vőfély lesz. Felső-Háromszéken Gelencén és Csernátonban tevékenykedik a legtöbb vőfély.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Fél felismerés
Nagy csend előzte meg itthon az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek pénteki brüsszeli találkozóját, illetve csak a hivatalos állásfoglalás hiányzott, mert a bukaresti román nyelvű sajtó napokon át Koszovó függetlenségének kikiáltásával kapcsolatos aggályaikat harsogta, s ostorozta a politikai csúcsvezetést, mert úgymond nem foglal állást e Románia szempontjából nagy horderejű kérdésben.

- Iochom István:
Második hely és dicséret (Dsida-vetélkedő)
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség Dsida Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából a szovátai Teleki Oktatási Központban szervezte meg az általa meghirdetett Dsida-vetélkedő országos szakaszát, melyre a legjobb kilenc csapat jutott tovább.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS