Sepsiszentgyörgy, 2017. november 18., szombat 16:03
Köszöntjük Jenõ nevű olvasóinkat!

Ember létünk

2012. december 20., csütörtök, Család
Az ember élettartamát néhány évtizedben határozzuk meg, persze vannak – ma már egyre többen – a száz évet betöltők is. Sőt, az elérhető emberi életkorhatár a tudomány mai állása szerint 130 év vagy ennél több is lehet.
Ehhez képest az embernek mint alfajnak (Homo sapiens sapiens) az életkora évmilliókban vész el a származás ködös múltjában. A ma élő emberszabású majmok fejlődési vonalától is mintegy hatmillió éve váltunk el. Feltételezik, hogy ez Ázsia délkeleti részén történt. A majmok a maguk fejlődési vonalán érték el „tökéletességük” mai szintjét. Az ázsiainál fiatalabb őslénytani leletek az afrikaiak. Némely kutatók az emberré válás földrajzi helyét ezért Afrikában jelölik meg, ahol az Australopithecus és a legprimitívebb Homo faj, a Homo habilis (azaz: „ügyes” ember) mintegy hárommillió éves maradványai is előkerültek.
A főemlősök rendjén (primates) belül a hominidák családjában a homini nemzetségbe több – mára már kihalt – Homo faj is tartozott. A Homo erectus, az előember már használta a tüzet, és koponyájának űrtartalma 950 köbcentiméter volt. Ez az előember a pleisztocénben valamennyi földrészen elterjedt (megtalálták Jáván, Kínában is). A mai ember legközelebbi, vele egy időben élt rokona a Neander-völgyi ember (H. sapiens neanderthalensis), amely kb. egymillió éve halt ki (ennek koponya-űrtartalma – a mai emberéhez hasonlóan – kb. 1450 köbcenti).
Legközelebbi – oldalági – rokonunk a csimpánz (Pan troglodytes) és a bonabó (Pan paniscus), ez utóbbit termete miatt törpe csimpánznak nevezik. Távolabbi rokonaink: a gorilla, az orangután, a gibbon. Valamennyien meleg égövi, erdei fajok. A már két lábon járó ember viszont vizek mellett és a szavannákon élt. Míg a csimpánz csak eszközhasználó (Jane Goodall megfigyelése), az ember eszközkészítő is. A tartósan közösségben élés szükségessé tette a beszéd használatát és a gondolkozást, ami már az ősembernek is sajátja. A tűz hasznát és táplálását ismerte (a csimpánz melegedik a tűznél, de nem hoz fát, hogy táplálja).
Az ember – és általában az élővilág – fejlődése és tökéletesedése a darwini fejlődés (evolúció) eredménye az alkalmazkodás és a kiválogatódás (szelekció) útján (Ch. Darwin: A fajok eredete, 1859). Ma már a több tekintetben konzervatív római katolikus egyház is elfogadja a darwinizmust. II. János Pál pápa írta a Pápai Tu­dományos Akadémiához (1996-ban): Az új fölfedezések egyre inkább annak a felismerésére vezetnek bennünket, hogy az evolúció több, mint hipotézis. Elődje, XII. Pius pápa (1939–58) kinyilvánította, hogy az evolucionizmus nem ellentétes a hittel.
A mai ember és a csimpánz génállománya 99 százalékban azonos, ám ez sem jelentéktelen, ha tudjuk, hogy az ember hárommilliárd génpárjához képest a 40 millió azért jelentős eltérést rejt. És mégis: az ember és a csimpánz között csak tíz százalékkal nagyobb a különbség, mint két ember között!
Első kérdésünk: lehetségesnek tartja, hogy a csimpánz az emberhez hasonló értelmes lénnyé alakuljon fajának evolúciója során?
Hozzászólások
2012. december 20.
csütörtök 07:27
BartSimpson
1629 hozzászólás
Igen. Lehetséges. Sűrűn mászkálnak köztünk is csimpánzok akik már most sokkal értelmesebbek az emberi lénynél. Nevük : Politicensis primates.

2012. december 20.
csütörtök 07:42
Kenesei
1264 hozzászólás
Elector primates. Ezek jóval többen vannak.

2012-12-20: Család - Józsa Zsuzsanna:

Gyógyulás a káros szenvedélyből (3.)

Az előző két részben Kozma Ferenc, a szenvedélybetegeket és családtagjaikat segítő Bonus Pastor Alapítvány sepsiszentgyörgyi támogatócsoportjának vezetője életének sorsdöntő fordulatairól mesélt: amikor az alkohol rabja lett, s amikor az alapítvány segítségével ettől szabadult. Majd arról, hogyan sikerült visszaszereznie elvesztett családját és az eljátszott bizalmat. Időközben elvégezte a csíksomlyói Kalot Egyesület és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának kétéves lelki gondozói képzését. Most a támogató- és a hozzátartozói csoport szerepéről vall Kozma Ferenc.
 
2012-12-20: Család - :

Gyermekeink

Mátyás, Sepsiszentgyörgy  Albert Levente felvétele