Divat

Szeretjük vagy nem, de világunk, életünk része, némi esetlegességgel még itt, a provinciában is. Ez a kép persze egészen más fontosnak mondott helyeken, például az oly sokat emlegetett Brüsszelben, ahol most éppen fekete öltönyök, mellettük lazább, sportosabb nadrágok, pulóverek özöne villog, színes sállal életre keltett fekete kabátok ritmusos játéka látható. Nem a belga főváros szabja meg a divatot, de jól érzékelhető a fekete dominanciája, nem is véletlenül, hiszen egyik szavatolója a mindenkori eleganciának. Legfennebb a gyermekeknek szánt kirakatokban mosolyognak színes, vidám darabok.

Hazafelé repülve, úgy tízezer méter magasan, miközben egy Belgiumban otthonra lelt egykori magyar futballista csábos utaskísérő hölgyek kegyeit keresvén nyílt órát tart udvarlásból, tehát habzsolja az életet, azon töprengek, mennyire furcsa, hogy Háromszék, amelyet, annak ellenére, hogy nyugati beütésre amolyan új keletű nadrág-völgyként is emlegetnek, egyelőre oly távol áll a követésre érdemes divattól, mint Brüsszel több száz habos, ínyes söre az itteni olcsó szeszektől. És nem azért, mert a székely harisnyára, posztónadrágra és vitézkötésre esküdne, hanem azért, mert határvédőként olyan viharsarokba pofozta be az idők szele, ahol egyrészt kénytelen rosszul öltözködni, másrészt, fene nehezen tud kikászálódni ebből a megalázó állapotból. Itt, ahol milliószámra gyártják Nyugatra a nadrágot, nem azért térnek be a hatvanhatodik turkálóba, mert élmény, hanem, mert kényszer, mert a szemrevalóbb kirakatok mögötti világ a nagy többség számára elérhetetlen. Míg Brüsszelben a fekete a látható többség számára a divat, az elegancia megjelenítője, itt fakuló, kopott kollekciók bemutatója pörög megállíthatatlanul.

Mit lehetne tenni, hogy ne így legyen, hogy más legyen? Kérdezném ott a felhők felett, hazafelé szállva a nagy európai éjszakában, ha lenne kitől. Nem is tudom, mi lehetne a válasz. Egy régi Omega-sláger cseng fülemben: tízezer lépés kéne csak, tízezer boldogtalannak...