Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 16., szombat: Máról holnapra Az Omar Hajszám-ügyvégére, úgy tűnik, pont került, hiszen a bukaresti ítélőtábla húsz év börtönbüntetésre ítélte a szíriai üzletembert terrorcselekményben való részvétel miatt. A nem jogerős ítélet szerint tíz évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották, valamint arra is kötelezték, hogy a három román újságírónak — akik elrablásában bűnösnek találták — fejenként két-két millió euró kártérítést kell fizetnie. A helyzetet bonyolítja, hogy Omar Hajszám nincs az országban, hiszen 2006 áprilisában elhagyta a rahovai börtönt, mivel orvosi látleletekkel bizonyította, hogy rákban szenved. Júniusban ismét őrizetbe akarták venni, a terrorcselekmények mellett gazdasági jellegű bűncselekményekkel is vádolták, csakhogy akkor már Omar Hajszám nem volt elérhető, mivel illegálisan, ma is feltáratlan, gyanús körülmények között kiszökött az országból. Értesülve az ellene folyó eljárásról, váratlanul jelentkezett kétszer is (!) az Antena 3 tévében, hollétéről annyit árult el, hogy Libanonban tartózkodik, s természetesen (?) nem ért egyet az ellene felhozott vádakkal, és értelemszerűen az ítélettel sem. Tehát pont került ugyan a Hajszám-ügy végére, de három pont, s várható a reprezentatív folytatás, hiszen az üzletember e hónap elején arra kérte a román hatóságokat, két hétre vonják vissza az ellene kiadott körözést, hogy Romániába utazva előtárhassa bizonyítékait. Kérését nem vették figyelembe, megszületett az ítélet, s Omar másodszor is jelentkezett a televízióban, s kifejtette: a valódi tettesek ma is szabadlábon vannak, az ügyben eljáró hatóságok is pontosan tudják a kilétüket, azaz nem ő vádolható a román újságírók elrablásával. Hogy kik, azt természetesen, nem árulta el, de egy bizonyos, ha Omar Hajszám egyszer ,,hazakerül", és vallomást tesz, sokan érezhetik majd találva magukat. A terrorcselekményben való részvétel gyanúját elutasította az üzletember, s a gazdasági bűncselekmények vádját egyszerűen nevetségesnek tartja. Elmondta, hogy a mai hatalom és ellenzék berkeiben sokan vannak, akiknek érdeke, hogy ő vigye el a balhét, ő legyen a bűnbak. A szíriai—román állampolgársággal rendelkező Hajszám vagyonát a 2003-as Top Capital mintegy 100 millió dollárra becsülte, de ez nyilván csak romániai érdekeltségeire vonatkozott, ezután nem is szerepelt a 300 leggazdagabb romániai üzletembert összesítő listákon, aminek csak egyetlen magyarázata lehet: vagyonát is sikerült kimentenie. Az Omar Hajszám-ügynek tehát koránt sincs vége, hiszen ha kihallgatják, saját érdekében kell feltárnia kapcsolatait a román politikai elit bizonyos tagjaival. A nyomozati anyag szerint Hajszám azért tervelte ki a három román újságíró elrablását, hogy közvetítőként legálisan hagyhassa el az országot, kivívva a hatóságok rokonszenvét. Ez a terve, tudjuk, nem sikerült. Marad tehát a maffiakapcsolatok végtelen sora, hiszen az újságíró elrablásának és fogva tartásának ügye meglehetősen homályos, s az is tény, hogy Omar Hajszám olyan román politikusokkal állt üzleti kapcsolatban, akiknek kifejezetten érdeke, hogy ő legyen a bűnbak, és az is, hogy ne tehessen vallomást, hiszen az ellenük is terhelő lehet… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 387Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||