Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. augusztus 23., szerda 22:12
Köszöntjük Bence nevű olvasóinkat!

Gyógyulás a káros szenvedélyből (6.)

2013. január 24., csütörtök, Család
Az előző részekben a sepsiszentgyörgyi református egyházközség Szenczi Molnár Albert Könyvtárában működő Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybetegeket segítő csoportjáról, vezetőjének életéről olvashattak bővebben. Most a hozzátartozói csoportból egy társfüggőségben élő, gyermekét egyedül nevelő édesanya folytatja vallomását... Az egykor tudatmódosító szereket fogyasztó fiatal történetében tanulságos a felismerés: mindig a hozzátartozónak kell megtennie az első lépést, és elengedhetetlen a feltétel nélküli szeretet.
 
– Most arról a lelki változásról szeretnék beszélni, amin átmentem. Fontosnak tartom elmondani, hogy a segítő csoportban megtanultam: ha azt akarom, hogy béke legyen és jól működjék a kapcsolatom a családon belül, akkor először nekem kell megváltoznom, nekem kell az első lépést megtennem. A változást nem mástól kell várnom – bármi történjék –, hanem elsősorban önmagamtól. Ne a másikat akarjam megváltoztatni, „hely­re­­hozni” a betegségéből, hanem elfogadva a helyzetet elsősorban az én hozzáállásomnak, felfogásomnak kell változnia. Ha ez sikerül, akkor meglátják rajtam, és szinte észrevétlenül változik meg a kapcsolat... A fiammal éppen így jártam. Ehhez nagyon sok türelem, ima és önfegyelem kell. A kapcsolatok – bármilyen rosszak is – csak akkor változnak, ha megtanulunk szeretetteljesen közeledni egymás felé, és kommunikálni. A káros szenvedély rabjává vált családtag kihat a többiekre is, akaratlanul is úgymond társfüggőség alakul ki. Amikor ez már tudatosul, akkor szembenézve a problémával, el lehet indulni a gyógyulás útján... Az ő gyógyulása engem is meggyógyított.
Megtanultam megbocsátani az embereknek, hogy amikor nagy-nagy szükségem lett volna rájuk, nem álltak mellettem, mert nem értették, hogy mi történik velem/velünk, vagy nem tudták, hogyan kell segíteni. Igaz, egy fél év is eltelt, amíg teljes szívemből meg tudtam tenni. Életgyónást végeztem, és a szentgyónás ered­ményeként megtanultam megbocsátani és elfelejteni a sok bánatot, megbántást, sérel­met, ami fogva tartott. Így meg tudtam tenni azt a lépést, hogy egy szál virággal odamentem a családomhoz, amely lenézett, amely „képzelt szégyenként”, fekete bárányként emlegetett, amely nem segített, és azt mondtam magamnak: véget vetek ennek az állapotnak. Az ő problémájuk, ha nem tudják megérteni a helyzetet, nekem meg kell tennem az első lépésemet. Mert senkinek sem jó, ha harag van a családban... Nem volt könnyű, mert hideg, jeges ölelésbe ütköztem. De megtört a jég... Pró­bá­lok mindennap szeretetben, bé­kesség­ben élni a családommal és környezetemmel. Az én célom az életben az Istentől ajándékba kapott gyermekemet felnevelni, hogy bármilyen nehézség árán is megtalálja a helyét, és boldog legyen.
2013. január 24.
csütörtök 07:48
patrickpilgrim
216 hozzászólás
Nagyra értékelem,amit megpróbálnak!Szükségünk van az egymás közti kommunikációra!Én atteista vagyok!Nem a Divinitásban keresem önmagamat,próbálok kieggyezni azokkal,akik nem úgy gondolkoznak mint én!Hátha sikerűl!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most