Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 22., szombat: Közélet Mától lehet korcsolyázni (Műjégpálya Sepsiszentgyörgyön)Hosszú idő után ismét biztonságos körülmények között korcsolyázhatnak a sepsiszentgyörgyiek, a tavalyi műjégpályás fiaskó után idén a város valódi és alkalmas pályát bérelt Udvarhelyről. Igaz, a műjégpálya nem túl nagy, mindössze tizenötször harmincméteres, és a bére sem kevés (három hónapra, március végéig negyvenezer euró), de a város vállalja a kiadást, s ha a jegyek árából a bérösszeg felét sikerül behajtani, már az is jó eredménynek számít — mondta a polgármester.
A jégpálya nyitva tartásáról egyelőre még biztosat nem tudni, Albert Álmos szerint délelőtt és délután négy-öt órányit üzemel majd egyhuzamban, bár az is lehetséges, többször rövidebb ideig üzemeltetik két jégkészítés között. Ha akadna korcsolyát bérbe adó személy, szívesen bocsátanának rendelkezésére házikót, illetve forró teát, harapnivalót kínáló árus jelenléte sem lenne hasztalan.
A pályát már felállították a Kisstadionban, a jég készítése folyamatban, s ma reggel tíztől már lehet rajta korcsolyázni — mondta Albert Álmos. Az önkormányzat döntése szerint egy jegy ára gyerekeknek két, felnőtteknek négy lej. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 276Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||