Mit várunk az új esztendőben? (Sportálom)

Gondolunk itt mindenekelőtt sportbázisainkra: a sugásfürdői sípályára (s ilyenkor bizony akarva-akaratlan beugrik a Málnás fölött egykor ,,bimbózott" és veszni hagyott pálya emléke, valahogy így: jó lenne, ha felújítanák... egyszer, valamikor), a műjégpályára (melyre elhangzott már vagy két kecsegtető jó hír is, csak már látnók az építők első lépéseit), a Kisstadion felújítására, üzembe helyezésére, a beígért műfüves pályákra (a gyeplabdáét olyan régen megígérték, még a felelőtlenül sokat mondó Enciu mester idejében, hogy az idő vasfoga már el is fogyasztott az időpontot jelölő számsorból két-három számot), a keleti küzdősportok speciális termére, a kézdivásárhelyi úszómedencére, fedett műjégpályára, a kovásznai futballstadionra, az iskolai tanmedencék építési programjának beindítására... Gondolunk, számítunk, csak úgy ne járjunk, mint a Csíki negyedi stadionnal. Az szomorú lenne, nagyon szomorú. A rossz nyelvek szerint hasonló sors vár az Elektró-stadionra is. Szomorú, nagyon szomorú.

S ha már adott lesz a sportbázishálózat, jöhet a sportélet. Várjuk, hogy a prefektus figyelmeztesse, a sportigazgató megrázza magát, felszínre hozza ötleteit, s beindít — reméljük — egy, a dunaújvárosihoz (ott évente ötezer különböző szintű sportversenyt rendeztek még ezelőtt hét-nyolc évvel) hasonló versenysorozatot a megyében Vargyastól Ojtozig, Bükszádtól Kommandóig. Ebbe a sorozatba belefér egy hétről hétre beütemezett megyei asztalitenisz-csapatbajnokság, tekebajnokság; belefér az Erdővidék-kupa-futóverseny, a Gáll Lajos-futónap, egy háromszéki félmaraton, néhány pályaverseny — de olyan rangos, legalább országos méretű —, hogy még véletlenül se lepje be műanyag borítású atlétikai pályánkat a gyom; a futsall-, minifoci-bajnokság, mondjuk egy Simon Margit Kupa néven rendezendő kosárlabdatorna; a kézilabdában akár hetente szervezhető egy-egy kézilabda-óriásunkra emlékeztető torna — kezdhető mindjárt a Radó-, aztán folytatható az Ugron-, Nagy-, Kicsid-, Török-, Kopacz- és újra Török-kupával; és az igazgatóság szuper gazdag versenynaptárát egészítheti majd ki a Szentgyörgy sportnapok, a KSE, a kovásznai és baróti napok, a sok falusi nap gazdag sportműsora... Hát nem csodálatos? Állandó mozgásban leszünk. És szinte oda sem tudunk majd figyelni a pekingi olimpiára.

Már pedig oda kellene, mert az MSC három sportágban is ígért (nem határozottan, de szeretné, végül is, ha összejönne) egy-egy olimpiai résztvevőt. S ha tényleg összejönne. Ez a három sportág: atlétika, birkózás és torna. Soroljam a lehetséges olimpiai versenyzőket is? Teszem én szívesen: George Halapciuc, Mihaela Munteanu, Adina Popescu, Bianca Ianculovici és Adrian Bucur. Nos, lehet tippelni, hogy melyiküknek sikerül elrepülnie Pekingbe. Mi mindenképpen valamennyiükért szorítunk.

Közben lesz néhány Európa- és világbajnokság is, mindenekelőtt a nem olimpiai sportágakban, az ifjúsági korosztályokban. A rendezők bármelyikre szívesen látnak, szeretettel várnak. Remek feltételekkel. Éppen csak győzni kell. Miután ugyebár az itthon megteremtett remek feltételek közepette készültek fel a mieink a megmérettetésekre. Éppen ezért világ- és Európa-bajnoki érmeket várunk, többet, mint amennyit hoztak 2007-ben. És az országos bajnokságokról is. Legalább annyit, mint amennyit hoztak az idén a birkózók. Az sok? Jó, legyen, megelégszünk azzal is, ha minden sportág annyi éremmel gazdagítja gyűjteményünket, amennyivel gazdagították az idén a karatékák vagy az asztaliteniszezők. És azt is szeretnénk, ha bekapcsolódnának a nagy éremvadászatba a kovásznaiak, a bodzafordulóiak és a barótiak is. Vagy e három városban a fő célkitűzés a focit célozza? Mi tagadás, ráfér, nem csak a fenti három, de a megye mindenik városára a leghagyományosabb sportág, a labdarúgás fellendítése. Istenem, hová is lett a tavalyi hó — mert ez az idei nem hozott futballt magával —, amikor minden városunknak volt legalább egy III. ligás (akkor C-osztályos) csapata, Szentgyörgynek a B-osztályos mellett három, Kézdivásárhelynek kettő is. Igaz, annak idején futballszerető igazgatók vezették a gyárakat, vállalatokat. Ma már szinte gyáraink sincsenek... De tudunk beszélni. És szabad is.

Jöjjenek, üljünk le, s tárgyaljuk meg, hogy közös erővel állítsunk egy emlékművet Kovászna megye sportnagyságainak — olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon járt sportolóink — tiszteletére. Megérdemlik. Hiszen, ha tudják Honoluluban, Kamcsatka szigetén vagy Alaszkában, hogy hol van Kovászna megye, hogy van Zágon, Imecsfalva, Barót, Telek, Tamásfalva... azt elsősorban a világot bejárt sportolóinknak köszönhetjük — Szabó Katinak, Kicsid Gábornak, Derzsi Edének, Nagy Irénnek, Radó Ilonának, Ugron Jozefinának, Baróti Lajosnak, Bodosi Mihálynak, Selymes Tibinek...

Ha már ilyen szépen elbeszéltük álmainkat, vágyainkat, nem maradt más hátra, mint: Kívánunk ARANY-, EZÜST-, BRONZÉRMET az OLIMPIAI, VILÁG- és EURÓPA-BAJNOKSÁGOKON az ÚJ ESZTENDŐBEN! És valamennyi sportolónknak, sportbarátnak, olvasónknak eredményes, sikerekben gazdag, örömteli új évet!