Egy modern mandarin beavatása

És talán ennyi elég is, hiszen az előadás nem a tárgyakról, hanem az élő és leginkább a mozgó emberekről szól, a kapcsolatokról, erotikáról, szerelemről, vágyról és harcról. A szó szoros értelmében vett harcról, mert az előadásban szinte mindenki harcolt valamiért vagy valami ellen, lett légyen az a társaságba betolakodó mandarin ellen, vagy helyenként akár önmaga ellen is.

Amint Gyöngyösi Tamás rendező mondta, a darabnak csak az alapötlete származik Lengyel Menyhért A csodálatos mandarin című művéből, a történet a próbák alatt, a színpadon íródott. És valóban döntő volt a színészek egyénisége: a színpadon játszódó történetnek nem csak szereplői, hanem egyszersmind megteremtői.

Szerelem és agresszivitás viszonya, valamint ezeknek az emberekre gyakorolt hatása az előadás központi témája. Fáradt, mulatságból hazatérő társaság érkezik az előadás nyitányában, és a dülöngélő, imbolygó mozdulatokból egyszer csak kapcsolatok kezdenek kialakulni. Férfi és nő, férfi és férfi, nő és nő között. Szerelem, ragaszkodás, büszkeség, rivalizálás, féltékenység — megannyi érzés, mely a lehető leghétköznapibb, és mely mégis az emberi megnyilvánulások nagy részének a mozgatórugója. És ide tartozik az agresszivitás is, mert valamennyi kapcsolatban jelen van. Ott van a férfi—nő kapcsolatban, az erotikában, de ott van a néha büszke önérzettel, féltékenységgel és mégis önfeláldozó szeretettel teli baráti viszonyokban is. És akkor is van, ha épp nem minden esetben torkollik verekedésbe, fizikai erőszakba.

Ezt a viszonyrendszert próbálják színpadra vinni az M Stúdió művészei, miközben az előadásból nem hiányzik a derű, a humor, a közönség rokonszenvét elnyerő komikus jelenet. És közben lassan keresi mindenki a helyét. A színpadon és a kapcsolatokban egyaránt. Van, aki félrehúzódik, egyszerű szemlélő, nem mer vagy nem akar az események résztvevője lenni, bölcs vagy éppen gyáva, sértődött vagy csak bánatos — távol marad. És van, aki játszik. Néha a játék kedvéért, néha pedig véresen komolyan. A szerelem játékát játssza. A férfi játékát, a hódítást, a büszkeséget, a győzelmet, a féltékenységet. Vagy a nő játékát. A szórakozást, néha az unalmat, a hiúságot, a kedvességet, az elbűvölő, elragadó nőt.

A rendező elképzelése, hogy az előadásba kaszkadőr-, sőt, karateelemeket is beépít, sikerült. Az M Stúdió művészei testi épségüket nem féltve viszik színpadra a mutatványokat. Igaz, hogy helyenként talán megbillen az egyensúly, a harcról, a verekedésről szóló részek mintha túlsúlyba kerülnének, és ez mintha a szerelem és agresszió közötti viszonyt is érintené. Ennek ellenére rendkívül látványosak a mutatványok, az előadás központi témájába pedig beilleszthető még az ilyenfajta egyensúlymegbomlás is. Hiszen az agresszivitásnak éppen az a jellemzője, hogy kontrollálhatatlanná válik, kiszabadul a racionális megnyilvánulások köréből, és szinte észrevétlenül a maga útját kezdi járni.

A mandarin az előadás közepe felé tűnik fel, és azonnal célpontja lesz a társaság férfitagjai támadásainak. Ennek ellenére derekasan helytáll, a mandarint alakító Nagy Attila mind a verekedésben, mind a nőkkel való kapcsolatában remekül alakít. Talán éppen ezért, végül a társaság befogadja a mandarint. A színpadról távozók nyitva hagyják az ajtót, hogy a legújabb társuk is csatlakozhasson. Ennek köszönhetően többletjelentést visznek a darabba: szerelem és agresszivitás viszonyán túl ugyanis egyfajta rituális beavatási szertartást láthatnak a nézők. És talán ez a központi motívum az, amely igazán érdekessé teszi az előadást.