Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 4., péntek: Közélet Nőegylet polgári községi szintenNőegyleteink inkább a történelmi egyházak mellett működnek, s kissé szokatlan, de egyébként üdvözlendő a bölöni kezdeményezés, ahol az önkormányzat mellett fejti ki tevékenységét az aktív és a településért, annak közéletéért tenni akaró lányok-asszonyok csoportja. Mint tudomásunkra jutott, késő ősszel már beindultak az egyleti találkozók. Fazakas Mónika, a polgármesteri hivatal jegyzője érdeklődésünkre elmondta:
— Hetente egyszer találkozunk az önkormányzat előadótermében, ahol minden más jellegű tevékenység mellett van egy fő téma, az előadás-sorozatra a LAM Alapítvány szakembereit hívjuk meg. Az érdeklődés a várakozáson felüli volt az eddigi előadásokon. Nagy figyelemmel hallgatták asszonyaink Csegezi Botond állatorvos előadását a gyógynövények ismeretéről és hasznáról, Török Ilona pedig virágkoszorú készítésére tanította a jelenlévőket.
Megkérdeztük azt is, milyen jellegű előadásokat kértek az egylet tagjai, mi szerepel még tervükben?
— Például kertészeti ismeretekkel kapcsolatos tájékoztató: hogyan lehet szebbé tenni virágoskertünket, udvarunkat, mit kell tudni a gyepgazdálkodásról. De előadást fogunk hallani az állati betegségek megelőzésének módjáról, a sütés-főzés művészetéről, és ennek keretében, vidéki településről lévén szó, a tejfeldolgozásról, a vendégfogadás fortélyairól, mindenről, amit egy asszonynak tudnia kell.
Szerintem nagyon fontos — tette hozzá —, hogy a nők ne csak otthon tevékenykedjenek, hanem aktívan vegyenek részt a község művelődési és közéletében. Fontos, hogy találkozzunk, és így a közösségi munkára is sokkal könnyebben össze lehet fogni ezt az igen tehetséges társadalmi csoportot. Asszonyaink meggyőződnek arról, hogy mindenkiben van valami különös tehetség, amiért érdemes tisztelni.
A tél hosszú, a lehetőségek adottak, s a jegyzőnő elmondta, hogy hely is van még bőven az egyletben, mindenkit szeretettel várnak. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 321Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||