Bemutatták a Vigadó új igazgatóját

2013. április 10., szerda, Közélet

Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi városházán bemutatta Lung László Zsolt színművészt, a Vigadó új igazgatóját.
 

A polgármester szerint a közeljövőben nagyon fontos változások várhatóak a Vigadó és a színház háza táján, a városvezetés és az önkormányzat támogatja az értékteremtést.
Lung László Zsolt elmondta: 2002 és 2008 között Csíkszeredában színészként dolgozott, 2008 óta szabadúszó, a médiában, színházban tevékenykedett. Tizenkét év tapasztalata után a Vigadó igazgatói tisztsége új kihívás számára – hangsúlyozta, és megjegyezte: a Vigadónál elkezdődik a kreatív munka.
A kovásznai kultúrház igazgatói tisztségéért kiírt versenyvizsgát illetően – amit szintén ő nyert el – Lung közölte: nem írt alá semmiféle mene­dzseri szerződést, és nem az ő feladata eldönteni, hogy kiírnak-e újabb versenyvizsgát vagy sem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1513
szavazógép
2013-04-10: Közélet - Hecser László:

Bardoci falutábla rovásírással

A bardoci közbirtokosság kitart tavaly novemberi döntése mellett: az augusztus elején szervezendő falunapokon felavatják az általuk készíttetett, magyar és román nyelvű mellett székely rovásírással is ellátott falutáblákat. A közbirtokosság kérését tavaly nem támogatta Balázsi Dénes polgármester: a község területén az érvényes szabályoknak megfelelő, egységes méretű és kivitelezésű táblákra van szükség – mondotta.
 
2013-04-10: Közélet - Bokor Gábor:

Új versenyvizsgát terveznek

Értetlenül állnak Lung László Zsolt döntése előtt Kovásznán, miközben a keletkezett bonyodalmakat próbálják orvosolni. Thiesz János polgármester elmondta: a kovásznai művelődési ház menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsga nyertese a rendelkezésére álló harminc nap alatt nem kereste meg, hogy megtárgyalják a szerződés feltételeit.