Testnevelők

,,Mi tagadás, már indulásnál megfogalmaztam a célom: sporttanár leszek! A két fiútestvéremmel imádtunk sportolni. Minden lehetséges sportot kipróbáltunk, egymás között állandó jellegű volt a versengés. Ezekben a játékos, állandó kihívásokkal teli fiatal éveimben döbbentem rá, hogy az ember mennyire komplex lény, hogy testi és lelki adottságai mennyire összefüggésben vannak, s hogy ebben az összefüggésben mennyire szerepet játszik az összhang. Ennek az összefüggésnek, összhangnak az alakulásában óriási szerepet vállal fel a sport, mind a testi, mind a lelki adottságok formálásában tekintélyes szerepet játszik, jellemet formál."

Névjegykártyája

Kézdivásárhelyen született 1978. június 7-én. Egyéves korában a család leköltözött Sepsiszentgyörgyre. Édesapja, Árpád technikus, édesanyja, Ildikó könyvelő.

Az I—VIII. osztályt a mai Székely Mikó Kollégiumban végezte, a középiskolát a Mikes Kelemen Líceumban, majd a kolozsvári egyetemen szerzett testnevelő tanári oklevelet. A kosárlabdára szakosodott.

Hajadon, így aztán különfeladatoktól függetlenül változatlanul hódolhat a játéknak, Ildikó ugyanis túl a sportiskolai feladatain A-osztályos női kosárlabdacsapatunk aktív játékosa, oszlopos tagja, erőssége. Öt nyelvet beszél: angol, német, spanyol, román és magyar. A litvánt pedig töri.

Sportpályafutását szervezett alapon (korábban testvéreivel minden lehetséges sportot kipróbált) a kézilabdával kezdte Szerző Árpád csoportjában, de hamar áttért a kosárlabdára, ahol Váncsáné Molnár Katalin vette kezébe irányítását, vele tanulta meg a sportjáték ábécéjét, vele csiszolta tovább évről évre tudását előbb a Mikes Kelemen Líceum korosztályos csapataiban, majd együtt mentek át a Brassói Fartec A-osztályos csapatához. Ildikó további útja az egyetemi tanulmányok miatt mindjárt a Kolozsvári Egyetem (,,U") csapatához vezetett, öt évet töltött itt, aztán elindult euró­pai körútjára: Post Wien (2001—2002), Szekszárd (2002 ősze), BC Wolfenbüttel (2003 tavasza), TSV Wasserburg (2003—2004) — ezzel az együttessel nyert német bajnokságot —, Lipcsei BBV — e csapat színeiben lett a német bajnokság legeredményesebb játékosa, koráskirálynője —, az Arvi Marianpole (Livánia) színeiben lett litván bajnoki ezüstérmes és a Balti Kupa bronzérmese, következett a spanyol Porta XI. Lugo, majd 2007 őszén újra a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum, de ezúttal A-osztályos csapata. Közben magára öltötte mind az ifjúsági, mind a felnőtt román válogatott címeres mezét. A felnőttcsapattal két Európa-bajnokságon is szerepelt, 2005-ben a 12. helyen végeztek, 2007-ben viszont nem jutottak túl a csoportküzdelmeken, 2006-ban érdemes sportmesteri címet kapott.

Külföldi szereplése alatt igyekezett eleget tenni edzői hivatásának is. Bécsben egy 14 éven aluli kislányokból álló csoportot edzett, s olyan jól, hogy bécsi bajnokságot nyertek leányai. A németországi Wasserburgban és Lipcsében is edzősködött, Wasserburgban két ifjúsági korosztályú csoportja volt, Lipcsében pedig egy. Akárcsak a pályán, játék közben, edzéseken is belevitte szívét-lelkét a munkába, hiszen elhivatottságból lett edző, nem kényszerből. Azért vállalt és vállal edzői feladatokat, hogy átadja másoknak is a szülői házban, az iskolában, az egyetemen, az edzéseken, a különböző bajnokságokon tanultakat, hogy kitűnő kosárlabdázókat, lelkiismeretes, becsületes és minden jó, nemes emberi vonásokkal felkészített polgárokat neveljen az életnek.

,,Az élet folyamatosan megy előre, szinte időt sem enged a történteken való elmélkedésre, így aztán minden pillanatban arra kell törekednem, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam ki magamból. Az életben nincs megállás, nincs visszatérés, csak folytonos előrelépés. Az életben élni, szeretni kell, és egyszerűen, aztán még valami, én is vallom: sohase mondd, hogy soha."

Mi tagadás, nagyszerű életfilozófia. Hogy ebbe mennyit adott a kosárlabda? Sejteni lehet valamit, amikor azt mondja, hogy ,,egy-egy bajnoki idényt úgy képzelek el, mint egy kis életet, mely megtanít egy csomó jóra, felhívja a figyelmedet a rosszakra, ezt, ezeket gyorsan le kell rendezned magadban, mert rögtön jön a következő bajnoki idény a maga új rendszerével, új kihívásaival, az új pozitívumaival és természetesen negatívumaival is, melyeket szintén rendezned kell magadban... Egymást követik a bajnokságok, hadd nevezzem kis életeknek, melyek a végén eggyé válnak, az életedé. Hogy az milyenre sikeredik, az elsősorban tőled függ, te vagy saját sorsod, életed kovácsa." És mennyit adott az otthon, az iskola? A felebaráti szeretet, barátság, szerénység, megbecsülés, tisztelet, munkaszeretet, szorgalom, kitartás, bátorság, szépérzék, mások munkájának megbecsülése, mások eredményeinek elismerése, tiszteletben tartása... és sorolhatnánk akár holnapig is a jó tulajdonságokat, majd azt a néhány rosszat is. Ildikó vallja, hogy legnagyobb erénye a ,,barátságos természete" (szerk. megjegyzés: én odatenném a szerénységet is), melynek köszönhetően könnyen feloldódik, pillanatok alatt kommunikálni tud új környezetével, s ez a nyitottsága hozzásegíti az állandó tanuláshoz, tapasztalatszerzéshez. Na persze, ennek a nyíltságnak van visszaütője is, például az érzékenység, vagyis túl odafigyel bizonyos dolgokra, melyeket talán észre sem kellene vennie, de ő nem tud elmenni mellettük. Talán azért is van az, hogy csak akkor nyúl a kritika fegyveréhez, ha annak látja is értelmét. Más a helyzet az önkritika terén. Ott ugyanis hajlamos az elméretezésre, s a túlzott lelkizés, felelősségvállalás, csak azért, hogy másokat tehermentesítsen, nem mindig jó. Na de különösebb gond nincs, hiszen vallja, hogy az élet megállás nélkül megy előre, nincs idő a sűrű visszapillantásra, a kis életek folyamatosan követik egymást, hogy a végén összehozzák a nagy egészet, melyet élni kell, melyben szeretni kell, és egyszerűen.

,,Elégedett embernek érzem magam. Egészségnek örvendek, szép, kiegyensúlyozott családban élek, úgy érzem, hogy barátságom viszonozva van, mindez nem jelenti azt, hogy ne volna még javítanivalóm a saját életemben, a kosárlabdában pedig — itt szünetet tartott, majd így folytatta — nincs már annyi évem hátra, hogy ami kimaradt pályafutásomból, azt bepótoljam, behozzam. Mint testnevelő tanár sokat nem mondhatok, hiszen alig fél éve, hogy katedrán vagyok. Na de ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy lássam, Európához viszonyítva sokkal komplexebbeknek kellene lenniük a testnevelési óráknak, na persze, ehhez javítani kellene a körülményeken, feltételeken, változtatni a tanterven, a törvényeken."

,,Viszonyom a médiával? Jó. Én tudom, hogy nem a rosszindulat hajtja az újságírókat. Azt viszont szeretném, hogy mindig színes oldalon jelenjen meg a Háromszék sportrovata (melyet bárhol is voltam külföldön, az interneten mindig elolvastam), és nagy-nagy krónikákkal, beszámolókkal. Sokan olvassák a messzi idegenben, s jó, ha azoknak be-belop a szívébe, lelkébe valami hazai jót, mert ez tartja bennük a lelket."

Mivel az elhangzottak alapján következtetni tudtam arra, hogy Ildikó alapjában egy optimista személyiség, utoljára hagytam a kérdést: — Mit vársz a jövőtől? A válasz egyszerűen csengett, és nagyszerűen: ,,A közeljövőre országos bajnoki címet kosárlabdában, az ifiktől ehhez közeli eredményt, távlatilag pedig egy szép családot, s hozzá egy kosárlabdacsapatra való saját gyereket... Na, semmi csodálkozás, öt gyerekre bármikor futja szeretetemből."

Így legyen.