A múlt hétHogyan lehet pénzt keresni?

2013. április 23., kedd, Közélet
Tökéletesen igaz a mondás, hogy aki dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni! Viszont a pénzszerzés újabb és újabb módozatait találták ki azok, akik­nek erre lehetőségük adódott, és amire most derül fény. Ilyen módi a vagyon-visszaszolgáltatás, amelyből nem az egykori tulajdonosok vagy azok örökösei húztak hasznot, mivel ők megunták a visszaszolgáltatási hercehurcát és eladták jogosultságukat, mert ugyebár jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
A verebet megkapták, kicsi volt, így a békát lenyelték, a túzok viszont nagy lett. A visszaszolgáltatásokat az eladásig húzta-halasztotta a Vagyon-visszaszolgáltató Állami Ha­tóság, helyi tanács vagy más kerékkötő, de mihelyt az eladás megtörtént, a vevő rövid idő alatt megkapta az ingatlant, illetve a kárpótlást. Az ügy annyira hivatalos, hogy az ügyeskedők nevét sem szabad nyilvánosságra hozni, mert az személyiségi jogokat sért. Csak egy ilyen eset: a tordai polgármesteri hivatal tulajdonosa eladta tulajdonjogát 500 000 euróért 2010 márciusában, mert nem jutott a visszaszolgáltatási cécó végére. És 2010 májusában a vevő máris megkapta a kárpótlást érte, mégpedig 20 millió eurót! Hát nem szép? Romániában 26 200 tulajdonos összesen 6,4 milliárd lejt kapott, és ezer spekuláns hétmilliárdot teljesen hivatalosan.
Aztán voltak olyan stratégiai befektetők, akik megvettek egy-egy nagy gyárat (lásd a Câmpulung Muscel-i ARO-t, de nálunk, a megyében is volt ilyen, Erdély Ede által megvett vállalat), és a végén a vételár többszöröséért ócskavasként értékesítették. Különben az ócskavas-felvásárlás óriási üzlet máig is. A magánszemélyektől megvásárolt ócskavasat úgy szerepeltetik, mintha cé­gektől vették volna, illetve fiktív cégek­től papíron vásárolnak, aztán vissza­igénylik utána az áfát.
No, kérem, így lehetett és lehet nagy pénzeket keresni.
Ezekhez képest kismiskák azok az üzletemberek, orvosok és gyógyszerészek, akik a Hunyad Megyei Kórházban rongyos hárommillió lej haszonra tettek szert. Most le vannak tartóztatva. A két onkológus orvos valódi rákbetegeknek a szükséges gyógyszerek mellett hamis receptet írt fel, amiről a betegek nem is tudtak. Ezeket egyenesen a gyógyszertárakhoz juttatták, és azok elszámolták anélkül, hogy kiadták volna. Az okozott kár vagy haszon (ahogy vesszük) hárommillió lej három év alatt. Nem is olyan sok az ingatlanügyekkel foglalkozókhoz képest.
Szerény jövedelemre is szert lehet tenni, de egészen jól meg lehet élni belőle (törvényesen!), ha valaki úgy jár el, mint a Vrancea megyei tanácselnök, Marian Oprişan, aki igazán bőkezűen bánik alkalmazottjaival. A fizetések mellett a tanács dolgozói prémiumokat, segélyeket és más bónuszokat kapnának (húsvéti, karácsonyi, elhalálozási, szülési, üdülési pénzeket) összesen olyan 21 havi átlagfizetés értékben. Most már csak a prefektúrának kell erre rábólintania, pártalapon. És miért is ne? Hiszen Oprişan úr is szocdem.
És ezt az egész országban be lehet vezetni, mert ő a Megyei Tanácsok Országos Egyesületének elnöke is.
Cikk megjelenési időpontja: 2013-04-23 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 151
szavazógép
2013-04-23: Közélet - Mózes László:

Orth István üde szakralitása

Egy ízig-vérig grafikusnak van bátorsága az olajfestmények világába átlépni, mostani, Szentképek című tárlatsorozatát Orth István az elmúlt három évben készítette – hangoztatta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a nagyszebeni képzőművész tegnap délután megnyílt kiállításán a Lábas Házban.
 
2013-04-23: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Monyóvilág valóság és képzelet határán

Félszáz kíváncsi kisiskolás figyelmét megragadni, fantáziá­jukat egy óra hosszan élénk üzemmódra kapcsolni – ezt az esetenként pedagógust is próbára tevő küldetést teljesítette tegnap sikeresen, ötletesen, finom humorral fűszerezve Gergely Edó.