Nyugdíjakról a törvényalkotásban

— Sikerült keresztülvinni a túlélő házastársnak juttatott özvegyi segélyre vonatkozó törvény alkalmazását. Az özvegyi pótnyugdíj (az öregségi, előzetes, részleges-előzetes, rokkantsági és utódnyugdíj mellett) önálló, hatodik nyugdíj-kategóriakénti bevezetését először 2004 februárjában javasoltam, majd 2004 júliusában az erre vonatkozó törvényjavaslatomat kibővített formában újra benyújtottam. Eszerint a túlélő házastárs saját nyugdíján kívül örökölheti elhalálozott házastársa nyugdíjának huszonöt százalékát (másodszor harminc százalékot javasoltam), ha házastársa halála után nem kötött új házasságot.

Mindkét törvényjavaslatomat mindkét Házban szavazattöbbséggel elutasították. De röviddel azután (talán két hét múlva) a Năstase-kormány hasonló tartalmú törvénytervezetet nyújtott be, amely szintén huszonöt százalékot irányoz elő, de az özvegyi pótnyugdíjat özvegyi segélyre keresztelte át (mivel nem a társadalombiztosítási költségvetésből fizetik, mint a nyugdíjakat, hanem az állami költségvetésből). Ezt elfogadták, és ez lett a 2004/578-as számú törvény, de nem alkalmazták, a 2006-os és 2007-es költségvetésben nem sikerült pénzt elkülöníteni erre a célra.

Mivel én voltam az eredeti kezdeményező, nem tudtam megbékülni azzal, hogy a törvény holtvágányra került. 2007 februárjában törvénymódosítási javaslatot nyújtottam be. Eszerint havi 45 lej özvegyi segélyt kapott volna a túlélő házastárs, ha az elhalálozott házastárs nyugdíjának az összege meghaladta a havi 500 lejt, 40 lejt, ha 400—500 lej, 35 lejt, ha 300—400 lej, 30 lejt, ha 200—300 lej között volt, és 25 lejt, ha 200 lej alatt volt. Ha az elhalálozott házastárs mezőgazdasági nyugdíjas volt, akkor 35 lej lett volna az özvegyi segély. Szándékosan javasoltam kiindulópontként nagyon alacsony összegeket, hogy ne lehessen arra hivatkozni, ez túlságosan nagy terhet jelent az állami költségvetésnek, később emelni lehetett volna ezeket. De a legfontosabb: minden túlélő házastárs jogosult lett volna az özvegyi segélyre, még azok is, akiknek nincs saját nyugdíjuk. Már a szenátusban, a szakbizottsági vitában a kormány jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a változattal, de egészen kihátrálni sem akart. A munka-, család- és esélyegyenlőségi minisztériummal folytatott egyeztetés nyomán született meg a törvénynek ez a változata, amelyet 2008. január 1-jétől alkalmaznak. Eszerint az özvegyi segély egyösszegű (fix), havi 90 lej, ha a túlélő házastárs állami nyugdíjas, illetve 35 lej, ha a túlélő házastárs mezőgazdasági nyugdíjas, azzal a feltétellel, ha nyugdíjának összege az előbbi esetben nem haladja meg a havi 364 lejt, utóbbi esetben pedig a havi 140 lejt. Igaz, hogy nem éppen ezt vártuk, de a törvény elfogadása és alkalmazása ebben a formában is eredménynek számít. A szakminisztérium előrejelzése szerint 700 000 körül lesz a jogosult személyek száma.

S most az érem másik oldaláról is említsek valamit: nem sikerült elfogadtatni a nyugdíjminimumra vonatkozó törvényt. Ilyen vonatkozásban két kezdeményezés történt az RMDSZ szenátusi frakciója részéről. Előbb Puskás Bálint nyugdíjminimumnak 50 eurónak megfelelő lejt javasolt, majd jómagam 2007 áprilisában a mindenkori nyugdíjminimum összegét a mindenkori minimálbér felének megfelelő összegben való megállapítását javasoltam. Mindkét törvényjavaslatot elvetették, annak ellenére, hogy a vita során többen hangsúlyozták, hogy erre szükség van. Egy mellette szóló érvet és egy ellenérvet említenék. Hangsúlyoztuk, hogy a szavatolt minimáljövedelemre vonatkozó, 2001/416-os számú törvény értelmében folyósított társadalmi segély nagyobb jövedelmet biztosít az erre jogosultaknak, mint számos nyugdíjas nyugdíja, aki különben nem egy esetben 20—30 évig dolgozott. Éppen ezért a nyugdíjminimum összege legalább annyi legyen, mint a társadalmi segély. Az ellenérv: a nyugdíjak újraszámítása abból a célból történt, hogy összegük minél inkább arányos legyen a társadalombiztosítási hozzájárulással, a szolgálati idővel; azonos nyugdíjazási feltételek esetén biztosítson azonos összegű nyugdíjakat; a nyugdíjminimum bevezetése pozitív diszkriminációt jelentene az arra jogosultak számára — mondották. Megjegyzem, hogy ez év elején 303 007 lett volna a jogosult személyek száma, ebből 279 398 mezőgazdasági, 23 609 pedig állami nyugdíjas.