Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 13:36
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. január 10., csütörtök: Sport

A szombathelyiek igazi pillére (Asztalitenisz)

A napokban hívott fel Becsei Gyula tanár, és lelkesen újságolta, hogy itthon van egykori tanítványa, Kádár Tibor, és kérdésére, hogy nem találkoznék-e az asztaliteniszezővel, igen volt a válaszom.
Tibor 1984. október 1-jén született Sepsiszentgyörgyön, és 2000-ben került a Szombathelyi Asztaliteniszkörhöz. 2002-ben kölcsönadták a Büki TK NB I-es csapatának, ahol öt évet húzott le, és 2007 nyarán visszaigazolt első csapatához, miután a szombathelyiek kiestek az extraligából. Jelenleg a Berzsenyi Dániel Főiskola hallgatója, és az angol—testnevelés tanári szakon tanul. Az elmúlt év nyarán a Büki TK fennállása legnagyobb sikerét érte el, hiszen az asztalitenisz-csapat veretlenül nyerte a magyar NB I-es bajnokságot, az osztályozón pedig kivívta az extraligában való indulás jogát, a remek eredmény elérésében pedig Kádár Tibornak is nagy szerepe volt.
— A nyáron visszaigazoltál a szombathelyi csapathoz. Miért volt szükség a változásra?
— Az elmúlt idényben a Szombathely kiesett az extraligából, és visszahívtak, hogy segítsek a csapaton. Én meg szívesen mentem. Az idei célkitűzésünk az, hogy visszajuttassuk a klubot Magyarország legjobbjai közé.
— Milyen eséllyel vágtok neki ennek a vállalkozásnak?
— El kell mondanom, hogy a bajnokságban azokkal a csapatokkal, amelyekkel játszottam vagy éppen játszom, az elmúlt két évben nem veszítettünk el egyetlenegy meccset sem. Jelen pillanatban nagyon jól haladunk, hiszen a szombathelyi gárda nyolc meccsből nyolcat már megnyert, van egy halasztott mérkőzésünk, és vezetjük a bajnokságot. Az idény végén lesz egy osztályozó, ami egy picit nehezebb lesz, de nagyon reménykedünk.
— Már hét éve, hogy Magyarországon élsz, tanulsz és sportolsz. Milyen a magyar asztalitenisz, össze tudnád-e hasonlítani az ottani és a román pingpongot?
— Sajnos, nem tudom összehasonlítani az ittenivel, mivel nem tudom, hogy milyen a hazai asztalitenisz.
— Nem kecsegtet a gondolat, hogy hazatérj, és itthon játsszál, itthon élj?
— Miután befejezem a főiskolát, kipróbálnám magam edzőként is, de tovább szeretnék játszani is. Olyan országban szeretnék élni, ahol hasznosíthatom angolnyelv-tudásomat, így elsősorban Anglia jöhet szóba. Van egy ismerősöm Londonban, aki egy klubot vezet az angol fővárosban, és lehetnék ott edző. Emellett tovább tudnék játszani is, akárcsak a barátom, aki ugyan a szigeten tréner, de Luxemburgban játszik.
— Milyen kapcsolatban állsz a háromszéki asztalitenisszel?
— Az internet révén napi rendszerességgel követem a háromszéki asztaliteniszezők eredményeit, és amikor itthon vagyok, együtt szoktam edzeni az itteni sportolókkal.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Kézilabda: Az ifi III-as leányok kezdenek
Az ifi III-as leányok a legszorgalmasabbak, ők nyitják ugyanis az új esztendő bajnoki küzdelemsorozatát. A bajnokság harmadik versenyszakaszát játsszák Nagyszebenben. Két versenyszakasz után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub mondhatja el csupán, hogy százszázalékos az eddigi teljesítménye.

- x:
Fair Play Kupa (Minifoci)
Január 19—20-án a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban Fair Play Kupa néven minifocitornát szervez Bende Lajos és Pál József. A torna nyílt, bármely csapat nevezhet. A nevezési díj 400 lej csapatonként, a nevezési határidő január 16., 20 óra. Nevezni a következő telefonokon lehet: 0740 817 618 (Bende) és 0742 271 525 (Pál Józsi). (á)

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS