Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 15., kedd: Közélet Új törvényszéki elnökA 38 éves Ördög Loránd András polgári jogász személyében ez év kezdetétől új elnöke van a Kovászna megyei törvényszéknek. A Bukarestben diplomázott fiatal vezető 1997 óta bíráskodik Sepsiszentgyörgyön, tavaly november-decemberben pedig egyedül pályázta meg az elődje, Papp Zsigmond István visszavonulásával megürülő tisztséget. Kinevezésével némiképp családi örökségbe lép, édesapja, Ördög András ugyanis 1990-től 2003-ban bekövetkezett haláláig vezette a megye legmagasabb rangú igazságszolgáltatási intézményét. Az elnöki feladat egyébként főként adminisztratív munkát jelent, nem enged beleszólást az ügyekbe vagy döntésekbe — ezek lassú lefolyása pedig részben annak is tulajdonítható, hogy a szükséges tizennégy helyett mindössze tíz bírója van a megyének, és négynek közülük vezetői, azaz egyéb elfoglaltságot is el kell látnia. A teljesítmény ennek ellenére nem rossz, országos viszonylatban elég magas, nyolcvan százalékot meghaladó a megoldott ügyek aránya, és viszonylag alacsony a módosított ítéleteké (pontos adatok nem ismertek, a tavalyi kiértékelés még csak ezután készül el). Évtizedig azért nemigen húzódnak el perek, aki ilyen hosszú ideje keresi igazát, az általában több pert indít ugyanabban az ügyben — közölte Ördög, aki szerint legtöbb esetben három-négy év alatt a harmadfokú ítélet is megszületik. Ami az átláthatóságot illeti, ma már a világhálón is követhetők a fejlemények — a legjobb persze ott lenni, mert néha bizony saját mulasztása miatt csúszik ki az ügyfél a határidőből. Megyénkben jelenleg több ezer per folyik, tavaly 2129 polgári és 329 bűnvádi eljárást zártak le, ezek közel fele tavalyelőttről húzódott át. Legtöbb a vagyon elleni bűncselekmény, lopások, csalások és tömérdek földügy — egymás között, de a földosztó bizottságok ellen is keresik igazukat az emberek. A megyei törvényszék határozatait tízből három-négy peres fél fellebbezi meg. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 373Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||