Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 16., szerda: Közélet Ingázó tanárok és az ajándékjegyekCsatlós Mihály Levente tanár, a közel ötszáz pedagógust tömörítő Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke lapunk érdeklődésére a múlt évi nehézségekről, gondokról számolt be. A szakszervezeti bizalmi elmondta: annak ellenére, hogy 2005 júniusától törvény kötelezi az önkormányzatokat, hogy száz kilométerenként 7,5 liter benzin árát térítsék meg az ingázó tanároknak, Szentkatolna nem ezt veszi figyelembe, s kénytelenek voltak pert indítani az önkormányzat ellen. Kézdiszéken máshol nem volt probléma, az ingázó pedagógusoknak elszámolták ingázási kiadásukat. Egy másik panasz az ajándékjegyek kapcsán merült fel, a 2006-ban megjelent törvény alapján a megyénkbeli pedagógusok is kaphatták volna. Az iskolaigazgatók és a megyei tanfelügyelőség illetékesei nem figyeltek a törvényes lehetőségre, és nem kérték az ajándékjegyek befoglalását a helyi költségvetésbe. Most az igazgatók a szakszervezetet marasztalják el, amiért a tanügyiek nem részesülhettek ajándékjegyekben, holott Csatlós szerint ez nem rajtuk múlott, ő és Nagy Gábor kollégája észrevételezte a jelenséget. Tavaly egyetlen kézdiszéki pedagógus sem részesült ajándékjegyben. Idénre megkötötték az egyezményt, hat alkalommal egy-egy ajándékjegyre, ami nem helyes, mert a törvény értelmében hatszor hét, és nem egyetlen jegyet lehetne adni. Olyan megye is akad, ahol nyolc jegyet osztanak ki — hangsúlyozta Csatlós. Kézdivásárhelyen az önkormányzati bizottsági ülésen értetlenül fogadták Csatlós követelését, azzal érvelve, hogy a célra nem különítettek el egy vasat sem. A bizalmi azt sem érti, hogy a tanfelügyelőség és az iskolaigazgatók részéről miért a lebecsülő magatartás az általa vezetett, ötszáz tagos szakszervezet iránt. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 333Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||