Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 17., csütörtök: Közélet Érkezési sorrendben írják be az első osztályosokatAz iskolák nem tarthatnak válogatást az első osztályba iratkozók számára, nem kötelező eleget tenniük a szülők igényének, hogy gyermekük melyik tanítóhoz kerüljön, és amelyik osztály jóváhagyott helyei az iratkozás sorrendjében beteltek, oda nem vehetnek fel több tanulót. A beiratkozást februárban tartják, a tanfelügyelőség január 28-án dönt a helyek elosztásáról. Az oktatási törvény szerint a szülőknek joguk van iskolát választani gyermekük számára, így a tanodákat semmi és senki nem kötelezi arra, hogy csupán vagy elsősorban a körzetükhöz tartozó gyermekeket vegyék fel. Azt ellenben az oktatási minisztérium megtiltotta, hogy a hivatalos beiratkozás (február 4—15.) előtt összeállított várólistákat vegyék figyelembe, és azt sem engedélyezi, hogy a jó hírnevű iskolákba korlátlanul írjanak be diákokat, máshol pedig osztályok szűnjenek meg.
Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, iskolán belül az osztályonkénti elosztás az igazgatók hatáskörébe tartozik, akik dönthetnek úgy, hogy figyelembe veszik a szülők kérését a tanító személyét illetően, de csak akkor, ha van hely az igényelt osztályban. Arra is van lehetőség, hogy a gyermekek ne lakóhelyükön, hanem más településen kezdjék meg az első osztályt, senki nem zárható ki sehonnan, de a beírásnál a jelentkezés sorrendjét ebben az esetben is be kell tartani. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 245Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||