Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 18., péntek: Nyílttér Az ügyészség felmentette a rendőröket (Áramlopás Almásréten)![]() 2006. április 12-én 16 órakor a kézdivásárhelyi villanyszolgáltató három munkatársa a sajtó képviselőivel együtt Almásréten áramlopás közben kapta el Aurel Blajt, a lemhényi rendőrőrs főnökhelyettesét, aki egy kétágú lécre szerelt villanyvezeték segítségével az épülő hétvégi háza mellől, fővezetékről lopta az áramot, Viorel Florea őrsparancsnok épülő hétvégi házából pedig az áramlopáshoz használt két karót vitték magukkal a villanytelep munkatársai. Az eset több alkalommal is szerepelt lapunk hasábjain. A megyei rendőrség ahelyett, hogy példásan megbüntette volna két alkalmazottját, megelégedett azzal, hogy más településre helyezte át őket. Florea Mikóújfalu őrparancsnoka lett, Blaj pedig a megyeközpontba került. Az ügyészség közel két évig húzta az időt, tanúkat hallgatott ki, bizonyítékokat gyűjtött, míg idén január 9-én meghozta döntését, nem emel vádat áramlopás miatt a két rendőr ellen. Érdekes módon a 2006/P/168-as számú iratcsomóban a két rendőrön kívül kivizsgálást folytattak Vatány Csaba, Réthi Csaba és Réti Miklós ellen is, akik a két épülő rendőrvillánál napszámosként dolgoztak. Az ügyészségi végzésben az olvasható többek között, hogy a villanytelep munkatársai az Almásréten végzett ellenőrzés során áramlopást állapítottak meg, és elkobozták a lopáshoz használt rudakat. A két rendőr vallomásából az derül ki, hogy szó sem volt áramlopásról, hiszen a villanyt Bartók Borbálától kapták, illetve áramfejlesztőt is használtak. Réti Miklós és Vatány Csaba azt nyilatkozta az ügyészségen, hogy nem tudja, honnan eredt az áramforrás. Bartók Borbála a rendőrök mellett tanúskodott, azt nyilatkozva, hogy ő adta nekik az áramot. Az áramszolgáltató vizsgálata szerint 2004 áprilisa és 2006 áprilisa között Bartók Borbála almásréti házában a havi áramfogyasztás 0 és 129 kilowattóra között váltakozott. Az almásréti házban ebben az időszakban nem lakott senki. A villanyszolgáltató 34,84 lej kifizetésére kötelezte Viorel Floreát, aki 2007. december 7-én ki is fizette a villanyszolgáltatónak okozott kárt. Az ügyészség megállapítása szerint csak Floreára bizonyítható rá az áramlopás, holott Floreát nem kapták rajta, de Blajt igen, a villanyoszlopra szerelt villás szerkezet az ő házához vezette az áramot. Az ügyészség a két rendőrt felmentette, Floreát 200 lejes büntetés és 50 lej jogi illeték kifizetésére kötelezte, Blajnak semmit nem kell törlesztenie. A döntés húsz napon belül a fűügyésznél megfellebbezhető.
Tegnap Réthi Csaba, aki kezdetben tanú volt, majd vádlott lett, elmondta: több tanú hamisan nyilatkozott, nincs megelégedve az ügyészség döntésével, hiszen áramlopás történt, és a tettesek a rend őrei voltak. Habár ő olyan fényképeket is átadott az ügyésznek, melyeken látszott, amint az egyik tanú a rendőrrel együtt felakasztja a rudat a villanyvezetékre, a végzésben az szerepel, hogy az illető nem látott semmit. Nem volt áramfejlesztő, és az áramot nem Bartók Borbálától kapták, hiszen nevetséges a havi áramfogyasztás, azzal nem működtek volna egy hónapon keresztül az építkezésnél használt gépek. Réthi Csaba nem hagyja magát, megfellebbezi az ügyészségi döntést.
A fenti eset beszédes példa arra, hogy az eredeti román demokráciában a rendőrökre nem vonatkozik a törvény. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 964Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
