Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 18., péntek: Közélet Zágoni körkép (Év elején a falugazdák)![]() Zágon faragott kapukkal, kerítésekkel övezett főterén Kis József polgármester mondja kérdezés nélkül is, hogy a községközpontot a következő 12 hónapban teljesen rehabilitálják. A templom előtti és a kibővített, felújított tanácsszékházzal szembeni parkot, a rendőrség előttit szintén felújítják. Erre a célra tavaly 2,5 milliárd régi lejt fordítottak, s ez a kormányzati pénz idén hatmilliárd régi lejre egészül ki. Kapkodom a fejemet az összegek hallatán. Mintha ezt érzékelné, mindezt megtoldja azzal, hogy a tanács szomszédságában bírói végzéssel lebontatott tekepálya helyett az újonnan kijelölt területen korszerűbb és impozánsabb épület alapozásához kezdenek hozzá. A bontásból származó anyag 85 százalékát tudják felhasználni, s ugyancsak kormányzati pénzből ötmilliárd régi lejt fordítanak erre a célra. A modern, versenyek tartására is alkalmas tekepálya mellé sakk-, römi- és biliárdterem is társul. A bontás faanyagát száz százalékban, az ajtókat, ablakokat, tetőcserepet, téglát szintén megmentették, és a Mikes Kulturális Központ telkén tárolták. Az új épület a községközpontban a Szabó Kati-óvoda mellé kerül.
Mire visszacsavarnám a kupakot a golyóstollra, beszélgetőtársam újabb fejlesztési összeggel rukkol ki: 30 milliárd régi lejt kaptak kormányhatározattal a község szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítésére. A Mikes-iskolaközpont felújítására egymillió euró érkezik. Az épület szintén teljes rehabilitáció alá kerül. Felépítik a megye községi viszonylatban legmodernebb sportcsarnokát is 150 férőhelyes lelátóval.
A nagy volumenű építkezéseket már versenypályázatra bocsátották, Kis József hosszan sorolja a cégeket — többnyire sepsiszentgyörgyiek és kovásznaiak —, majd arra kér, nézném meg az új autóbuszmegálló-menedékeket is.
Kérdezem, hogy majd ezeket is ellopják, mint a papolci településjelző táblákat? Nevet. Műanyag szálból és alumíniumból készültek. Jól bebetonozzák az alapba. Az építmények olténiai cégtől származnak. Négyet Zágonban, kettőt Papolcon helyeznek el.
A kihelyezésre váró buszmegállók szemléje után azon morfondírozok, hogy nekem a rusztikus gömbfából ácsolt, natúr színű utcai bútorok — a buszmegállói is az — jobban tetszenének. Már rég szükség lenne arra, hogy a polgármesteri hivatalok képzett műépítész vagy képzőművész tanácsadó véleményére is támaszkodjanak.
Témát váltok: — Több felől is hallom, hogy nem mindenki barátságos hozzád. Sok a haragosod?
— Lehetnek elegen. A hátam mögött tolvajnak is neveznek. Mikor 2000-ben a polgármesterséget elvállaltam, a vállalkozásaimban 350 személy dolgozott. Ma 35-en vannak. Ennyit jelent, hogy ha az ember a közösség gyarapodásáért hajt. A bajok és bizonyos csoportosulások ellenszenve elsősorban az erdők visszaszolgáltatásához kapcsolódik. Amit nem helyeseltem, azt mindenkinek a szemébe mondtam. Ha közbirtokossági erdőket adtak el, akkor azt, ha egyéb, nem a közösség érdekeit szolgáló lépéseket tettek, akkor azt is nyíltan kifogásoltam. Az a lényeg, hogy a lakosság támogatását élvezem. Aki kétségbe vonja azt, hogy a község az utóbbi években miben és mennyire lépett előre, azt arra kérem, hogy látogasson el hozzánk, s vegye számba, mire mentünk. S ehhez egy év múlva hozzáadjuk azokat a beruházásokat, amelyeket a következő 12 hónapban végzünk el.
— Ezek szerint a következő választásokon is indulsz a polgármesteri székért?
— Természetesen. Már évekkel ezelőtt kaptam különféle ajánlatokat, de én úgy érzem, Zágonban a helyem. Ahol nem könnyen, sok-sok munkával, szép dolgokat lehet megvalósítani. Itt van látszata a közösség munkájának. Jó csapat alakult ki. Nemcsak a gazdaságot fejlesztjük a községben, hanem a kultúrát, a sportot is támogatjuk. És ráhatásunk van a szomszédos községekre is. Úgy tapasztaltam, hogy Orbaiszéken a polgármesterek, a tanácstagok hallgatnak is rám. Azokat a nagy volumenű munkálatokat, amelyeknek a csapatommal együtt nekiláttunk, be akarom fejezni. És ezek mellé természetesen más beruházások is társulnak, mert a Mikes rodostói házának újjáépítése például nem szerepel ebben a programban.
A napokban egyik sepsiszentgyörgyi ismerősömmel képzeletben végignyargaltunk a megyén, s szó esett a helyi és országos érdekképviselet minőségéről is. Partnerem megállapítása szerint most mindenkinek azon kellene munkálkodnia, hogy Bukarestből minél több pénzt hívjon le, mert nem bizonyos, hogy ilyen alkalom még sok adódik. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 321Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
