Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 19., kedd: Közélet Magyarellenes törvénytervezet (A jogi bizottság elutasította)A Nagyrománia Párt RMDSZ-ellenes törvénytervezete után a múlt héten a képviselőház jogi bizottságában napirendre került a Konzervatív Párt javaslata, amely értelmében megvonnák a román állampolgárságot mindazoktól, akik nem tudnak vagy nem akarnak megtanulni románul. Tamás Sándor képviselő szerint a tervezet nemcsak alkotmányellenes, de tisztességtelen is, mert vannak olyan idős emberek Romániában, akiknek nem volt sem lehetőségük, sem okuk megtanulni románul. ,,Még élnek olyan emberek, akik az Osztrák―Magyar Monarchiában születtek, háromszor-négyszer áthúzták a határt a fejük fölött, és most Romániában élnek, a saját szülőföldjükön. Ezért tisztességtelen firtatni ezeknek az idős embereknek a románnyelv-tudását" ― fejtette ki a képviselő. Elmondta, a jogi bizottság elvetette a tervezetet, és meggyőződése, hogy a plénum is elutasítja, mert a pártok többsége már a bizottságban ellene érvelt és szavazott. A nemzetközi egyezmények és a román alkotmány rendelkezéseibe ütköző törvénytervezetet Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke is ellenjegyezte. ,,Szomorú, hogy 2007 Romániájában a politikai élvonalba tartozó személyek ilyen aberrációkkal állnak elő" ― fejtette ki a képviselő. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 162Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||