Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 24., csütörtök: Közélet Kimozdulhat a holtpontról? (A megyei kórház felújítása)Néhány hét, legfeljebb egy hónap, és visszakapja régi rendeltetését a megyei kórház C épületszárnyának földszintje és alagsora. A szerkezeti megerősítést, felújítást ezen a részen befejezték, most már csak arra kell várni, hogy szakcégek visszaszereljék a gépeket — mondta Török Zsuzsanna igazgató. Ezeket a szinteket az első és második emelettel együtt több mint három éve ürítették ki, akkor kezdődött meg a kórház felújítása. A munkálatok azonban hol pénzhiány, hol más okok miatt halasztódtak, s bár mindenki azt reméli, hogy év végéig elkészül a teljes C szárny, az előző évek tapasztalata túlzottnak mutatja a reményt.
Tavaly volt pénz a felújításra, hárommillió új lejt utalt ki a minisztérium azzal az ígérettel, hogy további néggyel megtoldja az összeget, ha jól haladnak a munkálatok. Év végén azonban kiderült, az eredetileg elnyert hárommillióból 1,2 millió új lejt vissza kell utalni az állampénztárba, mert nem sikerül elkölteni. Év közben folyamatos volt a huzavona, hol a marosvásárhelyi tervezőcéget, hol a sepsiszentgyörgyi kivitelezőt okolták a késésért. Most már senki nem érzi felelősnek magát.
Hétfőn a prefektúrán gyűltek össze az érintettek — a kórház vezetősége, az építőcég menedzsere, és telefonon tárgyaltak a tervezővel is —, hogy megoldást találjanak, és ebben az évben ne ismétlődjék meg a tavalyi helyzet. A megbeszélés zárultával mindenki optimistának bizonyult. A C szárny tervei a villanyvezetékek kivételével elkészültek, ez tehát idén nem lesz akadálya a munka folytatásának. A kórház vezetősége 3,5 millió lejt kért erre az esztendőre a szaktárcától, ennyi kell, hogy befejezzék ezt a szárnyat, ám egyelőre nem tudni, mikor dönt a minisztérium a költségvetési tételekről, és mikor utalja a pénzt. Az építőcég, a sepsiszentgyörgyi Baumeister Kft. csak akkor hajlandó nekifogni a munkának, ha sikerül módosítani a 2005-ben megkötött szerződést, mert az akkor megszabott árak nem igazodnak a mai realitásokhoz. Három év alatt megkétszereződött az építőanyagok ára és a munkások órabére, ragaszkodnak tehát, hogy a szerződés is igazodjék a tényekhez. Ezt azonban nem lehet helyben intézni, minisztériumi jóváhagyásra van szükség. Fekete Mihály, a Baumeister menedzsere bízik a politikusok ígéreteiben, a megye vezetői ugyanis biztosították, hogy közbenjárnak ez ügyben. Ha nem sikerül a szerződés módosítása, nem folytatják a munkát — szögezte le Fekete.
Új reményekkel kezdődött az új esztendő a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban. A valóság azonban nem tükröz túl sok változást, és a hétfői tárgyalások során felmerült gondok, kérdések előrevetítik, hogy megismétlődhet a tavalyi, tavalyelőtti helyzet, s továbbra is csak araszolgatva haladnak majd a munkálatok. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 229Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||