Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 24., csütörtök: Közélet Figyelés roma gondokraTegnap a sepsiszentgyörgyi Roma Közösségi Házban bemutatták azt a programot (PIP), melynek keretében az ország száz ,,legszegényebbnek tartott, főként romák által lakott települését" kívánják sürgősen segíteni, megcélozva a romák életminőségének javítását, illetve a legszükségesebb infrastrukturális és szociális szolgáltatási gondok megoldását. Ez a finanszírozás a Román Társadalomfejlesztési Alap (Fondul Român de Dezvoltare Socială, FRDS) keretében történik, Háromszékről három települést érint (Bölön, Előpatak és Sepsiszentgyörgy az Őrkő térségével), Hargita megyéből Kászonaltíz és Feltíz, illetve Brassó környékéről Alsórákos számíthat támogatásra. Az említett helységek cigány közösségeinek, illetve önkormányzatok, állami intézmények és civil szervezetek képviselői voltak jelen, akiket a társadalomfejlesztési alap gyulafehérvári kirendeltéségének munkatársai tájékoztattak a lehetőségről. Háromszékről eddig egytucatnyi projekttel fordultak az alaphoz, a PIP-programcsomag országos finanszírozási kerete 15,4 millió euró. Vissza nem térítendő támogatásról van szó, a húsz hónap alatt megvalósítandó terv értékének felső határa 125 000 euró (infrastruktúra-fejlesztésre maximum 90 000 euró), a pályázatok leadási határideje február 29., az önrész a projektek 6—30 százalékát teszi ki (további részletek a www.frds.ro honlapon olvashatók). Az előadók hangsúlyozták, hogy egy szegény térségben a fejlesztést a helyi közösségnek, önkormányzatoknak és civil szervezeteknek kell kezdeményezniük. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 288Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||