Az utca hangja

INCZE SÁNDOR nyugalmazott esperes, Sepsiszentgyörgy. Feleségemet megműtötték — hála Istennek és az orvosoknak, túl van rajta. A fájdalom volt és marad... Január 22-én délelőtt a színház előtt próbálta elkerülni a pocsolyát, nem gondolta, hogy a feketén összegyűlt kis csomó alatt régebbi jég van. Elcsúszott, és súlyos válltörést szenvedett. A történet azért érdemel nyilvánosságot, mert szeretnénk megköszönni ismeretlen segítőknek emberséges magatartásukat: egy idősebb és egy ifjabb járókelő rögtön felemelte, és maroktelefonon hívta a segítséget. Jó érzés a bajban is meglátni és megtapasztalni, hogy van emberi jóság. Méltónak tartjuk ezt a nyilvánosságra, és Isten áldását kérjük az életükre.

MADÁR GIZELLA, Sepsiszentgyörgy. Mikóújfaluban egyre többen elégedetlenek a borvízhez járó idegenek viselkedésével. Jómagam csak hétvégeken megyek ki idős édesanyámhoz, és legutóbb olyan sérelem ért, amit nem tudok megemészteni. Az volt ugyanis a szokás, hogy a nagyobb tételekben vizet palackozó átutazók a két csorgóból az egyiket szabadon hagyják a napi adagjukért odaszaladó helybelieknek, akiknek adójából és munkájával újították fel és tartják karban a kutat. Újabban azonban a jó érzéssel mit sem törődve mindkét kifolyót hosszasan elfoglalják — egy illyefalvi házaspár még kérésünkre sem engedett oda, sőt, fenyegetőzve, csúnya szavakkal kioktattak, hogy mi csak járjunk a vízre hétköznap. A helybeliek mondták, hogy ez már lassan általános jelenség, a polgármester is tud róla, és sokan törik a fejüket a megoldáson. Nem sajnálom a vizet senkitől, de gondolom, az én időm is van olyan értékes, mint akárki másé. És egy kis tiszteletet megérdemelnek azok, akik nem hagyták használhatatlanná romlani ezt a forrást.