Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2016. december 3., szombat 13:34
Köszöntjük Ferenc, Olívia nevű olvasóinkat!

Emma élete és halála (Bemutató a Tamás Áron Színház)

2013. október 19., szombat, Kultúra
Fotó: Barabás Zsolt
Fotó: Barabás Zsolt
Akárki? Igen, akárki lehet. Én is, te is, ő is, mi is, ti is, ők is. Mindannyian. Lehet egy ingatlaneladásokkal foglalkozó ügynök.
Lehet egy halálát érző öregasszony, aki gondozónőt keres férjének. Lehet félig-meddig magatehetetlen férje, aki nem is érti, mi történik körülötte. Lehet egy szakadt lány csecsemővel, aki épp csecse­mője miatt vesztésre van ítélve, egy öntevékeny öregasszony, aki nyerésre – ők pályázzák meg a gondozónői állást. Lehet egy csellengő hölgy, egy lakást kereső orvos, egy tüdőbajos, kissé elszálló fiú, lehet egy csontváz, egy részeg férfi, egy vízvezeték-szerelő, egy életvidám öreg­asszony, Emma édesanyja, egy tagbaszakadt hódolója, lehet Emma barátnője, Mari, lehet volt férje, Péter, az ő új felesége, Erika, Emma és Péter lánya, Vera. Lehet egy rendőr is. Akárki.
Kárpáti Péter egy középkori moralitásjátékot ír át mai és kétségbeejtő magyar viszonyok­ra. Az érdekli, hogy a mai megbolydult világban mit csinál egy nő, aki megtudja, megérzi, hogy egy nap múlva meg fog halni? Vannak jelek, de csodákról szó sincs. Csodák nincsenek. A játék első nagyjelenetében egy lepusztult pesti metró aluljárójában már szinte mind feltűnnek a szereplők, akik valamilyen módon Emma életéhez kapcsolódnak: mint ügyfelei vagy mint rokonai, volt férje, barátnője vagy a csontváz. Akárki.
Radu Afrim remek érzékkel az alapdilemmát erősíti fel, mit tehet egy nő, aki megérzi, hogy egy napja van hátra, és még jobb érzékkel teremti meg a groteszk környezetet, a mai magyar alvilág – már ha egy metróaluljáró alvilágnak tekinthető? – miliőjét. Tehetetlen, önző, céltudatos és sodródó figurák veszik körül Emmát, akárkik. Azáltal, hogy az ódon moralitásjáték alapkér­dése megmarad, mivel tölti az időt egy nő metrószerelvényként „halál”pontosan köze­ledő vége előtt, a lepusztult környezet és a gro­teszk bájjal megteremtett figurák bizarr világa is kap egy nyomasztó árnyalatot. Mindez akárkivel megtörténhet. Ez az élet rendje, már ha az életnek van egyáltalán rendje, Afrim víziója szerint elég kusza rendje van, de ebben a szöveg is alájátszik, Kárpáti Péter sem vádolható a gyenge­elméjűek vagy a hívők túlzott optimizmusával. Itt, ebben az elvarázsolt, egymásból leporelló­szerűen nyíló, mindég új és új arcát mutató térben semmi nem biztos, minden meg­történhet, de az ellenkezője is, hiszen már az el­múlt század nagy nyelvfilozófusa, Wittgenstein is megírta, hogy „a világ mindaz, aminek az esete fennáll”.
Bartha József zseniális színpadképe megfe­lelő keretet teremt a játékhoz, Giliga Ilka jelmezei ötletesek és funkcionálisak, ráerősítenek a színészek alakoskodásainak groteszk vonásaira, Kónya-Ütő Bence zenéje megadja az előadás ritmusát. Itt minden a játékot szolgálja, remek játéklehetőségeket kínálva az előadás részt­vevőinek. Ne feledjük, a rendező innen indult, a „szomszédból”, a román társulattól, ahol több kiváló, országos visszhangú előadást ren­dezett, de közben óhatatlanul megismerte a ma­gyar társulatot is, ismeri a „felhozatalt”, színészválasztásai is ezt igazolják. Legelőször természetesen a főszereplő, Pál-Ferenczi Gyöngyi Emma-alakítása. (Akár előrehozott jutalomjátéknak is tekinthető.) Mai nőt varázsol a színre, önfeledten tobzódva az ismétlődő, egymást folytató groteszk helyzetekben, melankolikus, de soha nem önsajnálattal telített meditációi csak aláhúzzák a szerep és a zátonyra futó, idő előtt befejeződő élet eredendő tragikumát. Ez a mai, sok mindennel próbálkozó, nagyvárosi nő, hagyjuk is Pestet, akárhol megtörténhet, Kelet- és Közép-Európa bármelyik lepusztult nagyvárosában, ahol az életét meghatározó gondok és a körülötte nyüzsgő szereplők is ugyanolyanok. Akármilyenek, akárkik. Nagyrészt tragikus, tengődő figurák, akik önfeledten tobzódnak életük groteszk körei­ben. Itt van mindjárt a régen látott Krizsovánszky Szidónia a szintén halálára készülő és tehetetlen férje (Debreczi Kálmán) életét még elrendezni óhajtó Kövesi néni szerepében, egyértelműen ő az öregasszony önzésére helyezi a hangsúlyt, Molnár Gizella a gondozónő szerepében szintén, de ő ravaszabbul, visszafogottabban. Közös jeleneteik az aggal felejthetetlenek. De maradjunk az öreg­asszonyoknál. Elő­ször itt van a lakását áruló kövér hölgy szere­pében brillírozó Erdei Gábor vagy az Emma anyját önfeledten alakító Gajzágó Zsuzsa, itt tűnik fel másik szerepében, bohókás öreg hódolóként a kitűnő Erdei Gábor. De mindketten másra teszik a hangsúlyt, az öreg hölgy minden erőszakossága és dilije mellett a végtelenségig naiv és megtéveszthető. A testet öltő csontváz (Pálffy Tibor) be is csapja, nulla forintért véve meg lakását, amelyért az orvos lepengette a pénzt, azáltal, hogy ígér neki még harminc esztendőt. Aranka szerepében Gajzágó Zsuzsa önfeledten játszik, magával és akárkivel játssza a süketet, noha nem az, játssza a magában megingathatatlanul bízó erős egyéniséget, aki nélkül nem történhet e kis világban úgy­szólván semmi. Kettős szerepében halálként és botcsinálta, önjelölt ingatlan-, illetve életügynök­ként is, a kissé erőszakos, maga körül mindent túlszervező férj szerepében Pálffy Tibor is villog. Egészen másként veszi a figurát az orvos szerepében Szakács László. Az egyetlen ebben a lecsúszó, tengő-lengő alakokkal teli kis világban, aki tényleg akar valamit, orvos, tehát gyógyítani, s mivel pénze van, de lakása valószínűleg nincs – lakást vásárolni. Csalódásai stációit kö­vet­het­jük nyomon. Konkrét és szimbolikus pá­ro­sokat is látunk, a metrójelenetben a szakadt lányt (Benedek Ágnes) és a tüdőbeteg fiút (Kónya-Ütő Bence), akik a figurák groteszksége mellett felvillantják életük totális kilátástalanságát is, vagy a férj és új felesége, Nagy Eszter párosában, ahol a nő teljesen ki van szolgáltatva férje erőszakosságának, mániáinak, rögeszméinek. Itt értjük meg, hogy Emma miért is hagyta el a férfit. Brillíroznak közös jelenetükben Vera, Emma árván maradt lánya és a vízvezeték-szerelő, Diószegi Attila. A dugulás Emma életének egyik visszatérő témája, jel­képesen is, konkrétan is. Minden elromlik, ami egyszer elromolhat, így a csapok is. Vera végül elcsábítja a vízvezeték-szerelőt, aki szintén meghal. Kettős temetésükön láthatjuk viszont a gyászolókat, így a ruhaüzletben elárusító barát­nőt (Fekete Máriát) is, aki minden megbízatását teljesíteni szeretné a halálára készülő Emmának, de nem érti, végül is miért kell meghalnia. Az elő­adás elején és végén két szerepében is megvillan Derzsi Dezső, a részegen kóválygó alak, majd a rendet biztosító rendőr szerepében, mind a kétszer, ha másként is, de parodisztikusra veszi a figurát. Itt van és ilyen „akárki”, mondjuk, a még mindég vonzó, mai nő, Emma élete és halála. Vagy az utolsó napja, amely a halálra készülődés és a számvetés napja is. Ha Lear király, és más színpadi és nem színpadi királyok számvetésüket a hazával kezdik, foglalkoztatja őket birodalmuk sorsa. Emmát a dugulás izgatja, az elveszett Patyolat-számla és az egykor Marival a bolhapiacon vásárolt velencei tükör.
Utóirat. Hiányoltuk a sepsiszentgyörgyi társulat sikeres előadásai közül a mai magyar drámák színrevitelét. Több mint jelképszerű, hogy egy mai magyar szerző darabját egy román rendező viszi színre!
És még egy utóirat. Dacosan, vonzón, felejthetetlenül.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most