Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 17:32
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. január 30., szerda: Közélet

Összevonják a két iskolát (Év elején a falugazdák: Beszélgetés Varga Attila esztelneki polgármesterrel)

Megyénk legfiatalabb községe két esztendővel ezelőtt nyerte vissza egykori rangját, és vált le Kézdiszentkeresztről. A fejlődés nyomai kézzelfoghatóak. A község első emberével folytatott beszélgetés során elsősorban a múlt esztendő megvalósításairól, az önkormányzat munkájáról érdeklődtünk.
— Hogyan foglalná össze a régi-új község múlt évi eredményeit és kudarcait?
— Az önállósulás után a második év sem volt könnyű, hiszen meg kellett teremteni az új község működéséhez szükséges feltételeket. Két híd és hat palló építésére pályáztunk, amire egymillió lejes kormánytámogatást nyertünk. Ebből tavaly öt százalékot valósítottunk meg, s ennek megfelelő összeget utaltak át a számlánkra. Remélem, hogy ebben az évben teljes egészében el tudjuk költeni a pályázati pénzt, befejezzük a munkálatokat. Arról is döntöttünk, hogy a két iskolát egyetlen épületben működtetnénk a továbbiakban, s ezáltal az alszegi épület, az egykori községháza felszabadulna, amit ugyancsak közcélra lehetne használni. A felső-esztelneki iskolánál a bővítés tavaly már elkezdődött, tizenöt százalékban készültünk el vele. E beruházás összértéke 960 000 lej. Az iskolabővítést idén be szeretnénk fejezni. Tavaly vásároltunk egy új erőgépet, a kisebb munkálatokat ily módon önerőből el tudjuk végezni, nem kell cégeknek hatalmas összegeket fizetniük. A mellékutcák javítása idénre maradt, mivel az erőgépet csak késő ősszel sikerült megvásárolni. Elkezdtük a kurtapataki ravatalozóház építését, ezt idén szándékszunk átadni rendeltetésének.
— A közvilágításban apró javításokat eszközöltünk, energiatakarékos égőkkel akarjuk kicserélni a régi, nagy fogyasztású lámpákat. Ugyancsak tavaly megvalósíthatósági terveket rendeltünk a víz- és csatornahálózatra. A község topográfiai felmérése is elkészült. A majdani községháza megvalósíthatósági terve szintén kezünkben. Tervek nélkül nincs esély sikeresen pályázni. 2006 és 2007 végén egy új székház létrehozására kaptunk kormánytámogatást, amit tavaly nem sikerült elkölteni. Ezt az összeget másra nem fordíthatjuk, ezért idén megkezdjük a művelődési otthon tetőterének beépítését és az épület első felében az új községháza kialakítását. A mostani megmarad középületnek, az átköltözés után fogorvosi rendelő és gyógyszertár, egy ifjúsági klub és a posta új székhelye kap majd benne helyet. A falumúzeumot és a könyvtárat a két iskola összevonása nyomán megüresedő egykori községháza épületébe költöztetnénk. Az udvaron két szolgálati lakást szándékszunk kialakítani. A földes ügyekben, sajnos, nem történt látványos előrehaladás, a sok beruházás teljesen lekötötte az időnket. Látva, hogy csigatempóban haladunk a tulajdonjog visszaállításával, a múlt év végén kénytelenek voltunk egy olyan személyt alkalmazni, aki ismeri a határt, és akinek a segítségével remélhetően idén felgyorsul a földtulajdonjog visszaállítása. Nagyobb kudarcaink nem voltak, hiszen mi reálisan terveztünk, olyasmiről nem álmodoztunk, amit nem sikerült volna kivitelezni.
— Milyen az idei költségvetés?
— Még konkrét számadatokat nem tudok mondani, de a tavalyhoz viszonyítva valamivel több pénzből fogunk gazdálkodni. Annyi pénzünk nekünk is van, lesz, mint a többi megyénkbeli községnek. 2006-ban rendelkeztünk a legnagyobb büdzsével.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Ferencz Csaba:
Bejegyezték a Magyar Polgári Pártot
A bukaresti törvényszék tegnap jóváhagyta a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzési kérelmét. A törvényszék döntése nem végleges, a felek értesítése utáni öt napon belül az ügyész megfellebbezheti a bukaresti fellebbviteli bíróságon.

- Fekete Réka:
Uniós pénzekért folyik a harc
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház felújításának és korszerűsítésének folytatására, valamint a lemhényi geriátriai központ bővítésére nyújt be pénzigénylést a megyei tanács az Európai Regionális Fejlesztési Alapból biztosított, az egészségügyi szolgáltatások infrastruktúrájának javítását célzó pályázatra.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS