Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. január 31., csütörtök: Máról holnapra Az EMNT idejeÚj alaphelyzet állt elő a romániai magyar közéletben az MPP bejegyzésével, amely immár biztosra vehető. Az eddig egyeduralkodó közképviseletnek ezentúl alighanem meg kell osztania a pályát társával, mely felváltva vagy egyszerre, de ellenfele és partnere is lehet és lesz, merőben új viselkedésmódot kényszerítve rá. A kérdés az, bővíti vagy szűkíti a romániai magyarság politikai mozgásterét az ezentúl hol egy, hol két kapura folyó játék, melyet e két aktor fog produkálni a voksát neki szánó magyar szavazótábor szeme előtt?
Az RMDSZ politikai monopóliumának megtöréséhez, mint a Reform Tömörülés és utódai szervezkedésének közel tíz éve tartó, mára talán lezárult kudarcsorozatából láthattuk, nem volt elegendő a belsőből külsővé vált ellenzék fellépése, szükséges volt hozzá az is, hogy a román politikai elit körében uralkodó kezdeti egységes álláspont a magyar kisebbség irányában megbomoljék, két egymással markánsan szemben álló nézet alakuljon ki arról, mit is kell e sok fejtörést okozó népcsoporttal kezdeni. E nézeteltérés elvi természetéről sokat lehetne vitázni, alkalmi vagy stratégiai jellegéről nemkülönben. De ha a DA Szövetségen belüli szakadás melléktermékeként született is, nemcsak a magyar, hanem az országos közéleten belül is gyökeresen új helyzetet eredményezhet, és az eddigiektől eltérő erőviszonyokat szül.
A tizenkilenc évi egyeduralom birtokosai szemlátomást nehezen hiszik el, hogy más jellegű megegyezés is lehetséges kisebbség és többség közt, mint amit maguk kimunkáltak a kilencvenes évek elején, hogy utóbbi egy, az eddigitől különböző alkuba is belemehet. A most színpadra lépő felet pedig pontosan e remény élteti, ennek tető alá hozatalában az úttörő és a kovász szerepét szánja magának.
A két párt a dolgok természetéből fakadóan önmagában csak a részt képviselheti, az egész valahol harcukból és együttműködésükből születhet meg. Ezért érdemes a következetesség bajnoka, Tőkés László körültekintő álláspontjára odafigyelni. Üdvözli a pluralizmust, de nem vállal szerepet az új pártban. Az MPP bejegyzésével úgy lehet, tulajdonképpen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ideje jött el. Értsd: dolgaink sokrétű megvitatásának, az érdekszövetségek alaposabb átvilágításának, a közélet megtisztításának, egy új egység kimunkálásának évada. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 453Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||