Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 17:34
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. február 2., szombat: Máról holnapra

Győzött a szekuritáté?

Addig rágta, marta, tépte, gyalázta egymást az egykor szövetséges két párt s vezetői, Băsescu és Tăriceanu, hogy győzött a szekuritáté. Háromévi hatalomgyakorlás után odajutott a liberális kormány és a magát jobboldalinak nevező államelnök, hogy új erőre kaptak a diktatúra volt emberei, törvényeket semmisíthetnek meg, fölényes erkölcsi leckéket tarthatnak az igazságról, demokráciáról, emberi szabadságjogokról.
Dan Voiculescu, alias Felix, a volt piti besúgó, egy kétszázalékos párt lemondott elnöke, kétes körülmények között hatalmas vagyonra szert tevő üzletember és médiacézár most mattot adott a SZIVOT-nak, egyben a társadalom megtisztulását sürgető civil szervezeteknek és a mögöttük álló százaknak-ezreknek. Hogy örömünnepet ülhessen minden szekus múlttal gyanúsítható kis- vagy nagyember, a diktatúrát kiszolgálók máig élő nagy hada. Köztük a bírák és ügyészek, mert ahogyan a SZIVOT egyik tagja, Cazimir Ionescu mondta, mit ád Isten, épp rájuk került volna a sor, az ő múltjukat készült megvizsgálni a testület. S jubilálhat a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, annak kétes múltú elnöke, Lidia Bărbulescu, aki nem volt rest, s még csütörtökön az alkotmánybíróság zavaros és félreérthető közleménye után, az indoklás pontos ismerete nélkül (az kedden jelenik meg a Hivatalos Közlönyben) sietett kijelenteni, hogy az AB döntése magát az intézményt s annak eddig hozott összes határozatát megsemmisíti.
Romániában az a furcsa helyzet alakult ki a miniszterelnök és az államfő közt parázsló vita okán, hogy jó ideje az alkotmánybíróság dönt az ország sorsfordító kérdéseiről: az államfő jogköréről, a népszavazások időpontjáról, a miniszterek kinevezésének körülményeiről, a hatalommegosztás mikéntjéről. Határozatai, melyek megfellebbezhetetlenek, megmásíthatatlanok, eddig amolyan salamoni döntések voltak, mindenki azt értette ki belőlük, ami számára kedvezett, s arra hivatkozva vette semmibe a másik fél akaratát. Ez a kilenctagú testület amolyan elefánttemető, a parlamenti pártok kilenc évre ide menekítik azon tagjaikat, akik jó ideig hűséggel szolgálták őket, de közben szavatossági idejük lejárt. Nem magas szinten képzett alkotmányjogászok — derül ki az intézmény honlapjáról —, hanem harmad-, negyedrangú ügyvédek, jogtanácsosok, kiöregedett pártkatonák. A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon elv szerint született határozataik eddig valójában semmit sem tisztáztak Most ellenben egyhangú szavazattal — Dan Voiculescu ügyvédjének beadványára válaszolva — a demokrácia szívére, a diktatúra máig tartó nyomait felderíteni hivatott, a politikai megtisztulást elősegítő kis intézményre sújtottak le.
A kormány sürgősségi rendelettel ideig-óráig megvédheti a tanácsot. Utána sorsa újra a parlament kezébe kerül, s a honatyák jó része most, a választások évében mindenre vágyik, csak múltja tisztázására nem. Inkább térjenek vissza, szabjanak törvényt, diktáljanak a diktatúra oszlopai.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Tiltakozási hullám (Az átvilágító bizottság felfüggesztése ellen)
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) alkalmazottainak többsége éhségsztrájkba szándékozik lépni a következő napokban, tiltakozásul az alkotmánybíróság ítélete ellen, amely alkotmányellenesnek minősítette az átvilágító bizottság működését szabályozó törvény számos cikkelyét. A politikusok megoldásokat keresnek, a civil szervezet több képviselője jelezte, mától minden délben tüntetést szervez a fővárosban mindaddig, amíg a helyzet nem rendeződik.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS