Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. február 4., hétfő: Sport Bravúros kezdés (Asztalitenisz)Jobb lábbal kezdte idei sorozatát Dobolyi Aladár fiatal asztalitenisz-csapata az A-osztályos bajnokságban. A szombaton sorra került első fordulóban ― Dés, Craiova, Buzău és a Nagy Mózes Sportklub együttesei ― mindjárt az első mérkőzésen a Turóczy András, Kanabé Szilárd, Szőcs Tamás, Barti Lóránt alkotta együttes egyszerűen leiskolázta Buzău csapatát, a másik asztalnál Dés nagy csatában verte a Craiovai Egyetemet. Következett a második menet, ebben a Nagy Mózes ellenfele Dés volt. Ellenfele ― papíron, mert az asztalnál csak azt lehetett látni, hogy jöttek, láttak és kikaptak a désiek. Egyszerűen nem tudták feltartóztatni a lendületesen, szépen és eredményesen pingpongozó kézdivásárhelyieket. A villámmeccsek között akadt annyi időnk, hogy át-átnézzünk a Craiova―Buzău találkozó mérkőzéseire is, láthattuk a gyerekek arcán patakzó verejtékcseppeket, mi tagadás, megkínlódtak minden labdamenetet. Végül is az egyetemisták nyertek 9―6-ra. Délutánra maradt az utolsó menet, melyben a Nagy Mózes folytatta bravúros menetelését, ezt pedig a Craiovai Egyetem bánta, hiszen szélsebesen verte el rajta a port Dobolyi mester tanítványai. A végeredmény 9―4 lett a Nagy Mózes Sportklub javára. A másik mérkőzésen: Dés―Buzău 9―2.
Az első forduló végeredménye: 1. Nagy Mózes Sportklub 3 mérkőzésből 3 győzelemmel, 2. Dés 2 győzelemmel, 3. Craiovai Egyetem 1 győzelemmel, 4. Buzău három vereséggel.
* Március második felében a román serdülőválogatott ― Kanabé Szilárd, Szőcs Tamás és a két besztercei játékos, Daniel Dan és Răzvan Gălăteanu ― Németországba utazik a TIBHAR edzőtáborba.
* Kézdiszentléleken négy falu ― Kővár, Szárazpatak, Kézdiszentkereszt és Kézdiszentlélek ― asztaliteniszezői mérték össze tudásukat a Gáll József szentléleki testnevelő tanár szervezte vetélkedőn. Az eredmény: 1. Hodor Hunor (Kézdiszentlélek), 2. Szígyártó Rudolf (Kézdiszentlélek), 3―4. Pászka Lóránt (Kézdiszentkereszt) és Pászka Norbert (Kézdiszentkereszt). Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 232Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||