Még két hétig szólhatunk hozzá (Az oktatási törvény vitája)

Ha a három törvénytervezetről (közoktatási, felsőoktatási, valamint a pedagógusok jogállása) szóló szabad véleménynyilvánítás lehetőségét elszalasztjuk, semmi nem fogja megakadályozni a politikusokat abban, hogy a jövő nemzedékeket érintő alapkérdésekben ne a pártérdekek szerint döntsenek.

A december 17-től meghirdetett közvita valójában csak a téli vakáció után, január elején kezdődött meg, akkor is ímmel-ámmal, csak alig egy hónap letelte után ébredt fel a társadalom nagyon szűkre méretezett lelkiismerete, hogy valamit tenni kéne. Ehhez is kellett egy kis unszolás, az oktatási miniszter elrendelte ugyanis, hogy minden óvodában és iskolában tartsanak véleménynyilvánító találkozókat a törvénytervezetek kapcsán. Ekkor kezdtek megszületni az első módosító javaslatok, a többségében magyar lakta vidékeken ekkor vált hírhedtté az ötvenötös cikkely, amely megfosztaná diákjainkat attól, hogy tisztességesen megtanuljanak románul az iskolában, mert ötödik osztálytól továbbra is a román anyanyelvűekkel azonos tanterv szerint, középiskolában pedig ugyanolyan tankönyvből kellene tanulniuk ezt a tárgyat, és az érettségin is azonosak lennének a követelmények.

Szintén a szaktárca szorgalmazására régiós törvényvitákra is sor került, a minisztérium képviselőit is kiküldte ezekre, sőt, maga a tárcavezető is részt vett ilyen találkozókon, de mégis, éppen csak szivárognak az alulról jövő javaslatok. Legfennebb a tanodák igazgatói, a szakmai szövetségek, a szakszervezeti vezetők és kis létszámban szülők tanulmányozzák több-kevesebb alapossággal a jogszabálytervezeteket. Minap egy tantestületben elhangzott, hogy úgysem ér az egész semmit, egy másik megjegyzés pedig, hogy nem véleményezgetnek olyan tervezeteket, amelyeket úgysem tartanak be.

Minden bizonnyal a sok évi keserű tapasztalat mondatja ezeket olyan pedagógusokkal, akik nem bíznak a változásban, nem mérik fel, hogy a jogok nem pottyannak maguktól az ölünkbe, hanem harcolnunk kell értük. És mert a közoktatás valóban a közösségeket és a gyermekeken, pedagógusokon, szülőkön, nagyszülőkön keresztül egyenként is minden embert érintő szelete az életünknek, bele kell szólnunk abba, hogy milyen legyen.