Közös jövő — csángókkal? (Jegyzet)

A magyar köztársasági elnök a hét végén Budapesten tartott Csángó bálon azt mondta: mindig együtt vagyunk a csángókkal és a határon túli nemzetrészekkel. A csángó kultúra a magyar kultúrának egy szépséges és egyben a legveszélyeztetettebb darabja. A moldvai csángóknak kétségbe vonták, és a mai napig kétségbe vonják magyar mivoltukat, és sajnos a katolikus egyház sem áll mellettük ― tette hozzá az államfő.

Felelős magyar politikustól ritkán hallani ennél precízebb, ugyanakkor nem a diplomáciai bikfanyelv ködében elvesző megjegyzést. Telitalálat a javából. Azért is fontos, mert — miként Sólyom vélekedett — nem csak a csángók, hanem a Magyarországon kívüli összes nemzetrész is gyökeres és nagyon gyors változás folyamatában van. A tömb- és szórványmagyarság, s itthon a magyar társadalom is változik. Ha közös jövőt tervezünk magunknak, ezekből a változásokból kell kiindulni, feltéve, ha megvan a közös akarat arra, hogy együtt folytassuk, amit a magyar nemzettől örökségbe kaptunk — fogalmazott az államfő.

Közös jövő, közös akarat. De főként: mire megyünk a nemzeti örökséggel? A nemzetpolitika legidőszerűbb fogalmai, miközben éppen ezen a téren érzékelhető a legnagyobb bizonytalanság, tétovaság. Közös dolgainkkal valahogy ritkán tudunk eredményesen sáfárkodni. Talán ezért is fontos a tiszta, érthető beszéd: a katolikus egyháznak vélhetően van felelőssége a csángóügyben. Ám hogy milyen a lelkiismeretük — itt érdemes ismételten idézni Vetési László református lelkészt, az erdélyi szórványügy kiváló ismerőjét, aki úgy fogalmazott: a szórvány a nemzet lelkiismerete — ebben a kérdésben, azt maguknak az érintetteknek kellene elmondaniuk.