Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. február 7., csütörtök: Közélet Zűrzavar Baróton![]() Az RMDSZ-színekben megválasztott baróti önkormányzati képviselők tanácsülést hívtak össze tegnapra. A szövetség emberei azt akarták elérni, hogy tárgyalják újra, és fogadják el azt a határozattervezetet, amely szentesítené a város részvételét A borvíz útja pályázatban. Nagy István polgármester javaslatára az őt támogató képviselők — Rácz Gábor felsőrákosi független képviselő kivételével — nem vettek részt az eseményen. Az elöljáró szerint, bár a határozathozatalhoz szükséges kvórum megvolt, az ülés összehívása nem törvényes.
Az összegyűlt képviselőknek Nagy István elmondta: tőle január 21-én azt kérték, hogy hívja össze a tanácsülést, s tűzze megtárgyalásra Barótnak A borvíz útja programban való részvételét célzó határozattervezetet. Ő kész a jogszabályt betartani, s a közigazgatási törvényben megszabott harminc napon belül eleget is fog tenni a felkérésnek. Azt viszont nem tudja elfogadni, hogy a tanácstagok nem vártak addig, és önkormányzati ülést hívtak össze. Ez önmagában is törvénytelen, viszont ha nem is lenne az, akkor sem lehetne eltekinteni hiányosságoktól.
A polgármester továbbra is ellenzi azt, hogy a város részt vegyen a megyei tanács által kezdeményett projektben. Véleménye szerint az egész egyrészt politikai kampány része, másrészt pedig a politikai klientúra kiépítéséről és erősítéséről szól, hiszen a kivitelezést már augusztus végén odaítélték. Antal Mihály kétségbe vonta, hogy a polgármesternek igaza lenne abban, hogy az ülést törvénytelenül hívták össze. Nézete szerint a 215-ös törvény a tanácsülések összehívására vonatkozóan egyértelműen kijelenti, hogy a képviselők egyharmadának joga van kezdeményezni, s nem kell várniuk a polgármesterre. Cáfolta Nagy István abbéli félelmét is, hogy a határozat elfogadása túlságosan nagy terhet róna Barótra. ,,A megyei tanács január 21-én 240 000 lejt utalt át a város számlájára a folyamatban levő pályázatok önrészének fedezésére. Meggyőződésem, hogy, ha elfogadjuk a határozatot, további segítség is érkezik" — mondotta Antal Mihály. Rácz Gábor elmarasztalta a megbeszélésről távol maradó kollégáit. Véleménye szerint a tanács kettészakadása, a képviselők viselkedése, mint ahogy a pályázatban szereplő lehetőségek kihagyása is a város szégyene. ,,Értelmetlen lenne az utolsó esélyt elszalasztani. Február 14. tényleg a legvégső dátum, amíg beléphetünk, viszont mi elveszünk a részletekben" — fejtette ki.
Mivel a gyűlést nem ismerték el hivatalosként, az érdeklődők (az RMDSZ-es tisztségviselők még a Transindex honlap fórumán, az iwiw.hu közösségi honlapon is arra kérték Barót lakosait, hogy jelenlétükkel támogassák a tanácshatározatot — szerk. megj.) is felszólalhattak. A decemberben az RMDSZ helyi szervezetének ellenőrző és etikai bizottságába beválasztott Zelch Ervin — bár a pályázatot Barótra nézve hasznosnak ítélte — Nagy Istvánnak adott igazat, majd arra kérte társait, hogy az elkövetkezőkben olyan munkát végezzenek, amelybe nem lehet belekötni. Pál Szilágyi Zoltán, Barót volt alpolgármestere, jelenleg az RMDSZ választmányának tagja arra kérte a polgármestert, adja meg az esélyt, hogy mindenki lelkiismerete szerint döntsön. Az RMDSZ decemberben leköszönt elnöke, dr. Ágoston István kijelentette, hogy meg kell tanulni alkalmazkodni, hiszen A borvíz útjához hasonló partnerségekből a város csak nyerhet.
Nagy István, mintegy jelezvén, hogy számára véget ért az ülés, kivonult a teremből, s ezzel felbomlott a viszonylagos rend. Antal Mihály és Rácz Gábor a polgármesteri irodában igyekezett jobb belátásra bírni a város elöljáróját, majd Ágoston István is próbálkozott. Utóbbi visszatérte után azt mondotta, hogy Nagy István nem hallgatta meg, sőt biztonsági emberével ki is kísértette szobájából. Egyórás huzavona után felvetődött a kompromisszum lehetősége: a polgármester ma délig átnézi a dokumentációt és javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy a tervben mit kellene modósítani úgy, hogy a városnak kisebb anyagi megterhelést jelentsen, s ezáltal számára is elfogadhatóvá váljék. Az RMDSZ elnöke, Szőcs Mihály arra figyelmeztetett, hogy a tanácsnak jelen pillanatban nincs joga modósítani az elfogadott terveket, viszont az építés megkezdésekor már tehet javaslatot a kivitelezés módjáról. Ezt Nagy István nem fogadta el, mert mint mondotta, ő „már rég nem tud hinni a megyei tanács szavában."
Mindezek ellenére a mai nap folyamán ismét egyeztetésre kerül sor, s akkor az is eldőlhet, hogy a következő napokban ismét rendkívüli tanácsülést hívnak-e össze. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 351Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
