Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. február 11., hétfő: Közélet Fergeteges hóbuli Bálványosfürdőn![]() A Fergeteges hóbuli névre keresztelt, téli sportokból álló versenynapot a KSE hegymászó-speoalpin, illetve hódeszka- és síszakosztálya, Kézdivásárhely polgármesteri hivatala, valamint a Daragus Kft. szombaton negyedszer szervezte meg Bálványosfürdőn. Az előző évekhez viszonyítva kevesebben mentek az eseményre, hiszen Kézdivásárhelyen egyáltalán nem volt már hó, ezért sokan azt hitték, hogy Kommandóhoz hasonlóan Bálványoson is elmarad a rendezvény. A szabadtéri színpaddal szemben lévő domboldalon a hó nem olvadt el, s ezért, ha nem is a legideálisabb körülmények között, de meg lehetett tartani a negyedik hóbulit, melyen mintegy százhúsz versenyző és érdeklődő volt jelen. A gyalogtúrára negyvenen neveztek be, és tették meg a kijelölt útszakaszt a Vár vendéglőtől a Büdős-, Timsó-, Gyilkos-barlang, Madártemetőig, és a Bufogó érintésével vissza. A szervezők eredetileg a Begyenkőre tervezték a gyalogtúrát, de a sok medve miatt lemondtak erről a szakaszról. A délelőtt folyamán sí-, hódeszka- és szánkóversenyre lehetett benevezni. A szánkóversenyen nem a gyorsaság számított, hanem a minél ötletesebb, furfangosabb, érdekesebb csúszóeszköz, amivel a versenyzők beneveztek. A negyedik hóbuli fáklyás lesiklással, tűzijátékkal és tábortűzzel ért véget, majd a Transzszilvánia vendéglőben éjszakába nyúló táncestre került sor. A szervezők elmondták: ezentúl nem ragaszkodnak a február második hét végéjéhez, hanem a hótól függően fogják megszervezni decemberben vagy januárban a következő hóbulit. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 326Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
