Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. február 11., hétfő: Közélet Folytatják a vízvezetést![]() Beszélgetés LUKÁCS RÓBERTTEL, Lemhény község polgármesterével
Amióta négy évvel ezelőtt a közigazgatásilag Lemhényhez tartozó Kézdialmás és Csomortán önállósult, azóta a fejlődés nyomai láthatóak. A kilenc kilométer hosszúságú, Alsó- és Felsőlemhény, valamint a Velence falurészre tagolódó községben vizet vezettek, aszfaltutat építettek, beindult a Toro Impex Kft. új vágóhídja, szállítási cég létesült, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Lukács Róbertet, a község fiatal polgármesterét először a múlt évi megvalósításokról kérdeztük. ![]() — Első mandátumom vége felé tartva — mondotta Lukács Róbert — bátran kijelenthetem, hogy a múlt esztendő volt polgármesteri pályafutásom leggazdagabb éve, amikor egész sor konkrét beruházás valósulhatott meg, elsősorban az útjavítást és a vízvezetést említeném. Felsőlemhényben másfél kilométeres útszakaszra új aszfaltburkolat került. A kormánytámogatásból csak ennyire futotta. Három kilométer van még hátra. A vízvezetéket Phare-alapokból fektettük le, a munkálatnak 2005-ben kezdtünk hozzá, és a teljes vízhálózat átadására idén szeptemberben fog sor kerülni. A múlt évben a három víztartályt építettük meg, a község utcáinak kilencven százalékán már le is fektették a fővezetéket, kivételt képeznek azok a rövid utcák, ahol a lakók még nem döntötték el, rácsatlakoznak-e vagy sem a vízvezetékre. Ha kérik, nem okoz gondot a kimaradt utcákba is vezetni. A vizet forrásokból és szabadeséssel egy kútból kapjuk. Számításaink szerint az ivóvíz köbmétere nem lehet drágább egy lejnél. A gázvezetéssel teljesen leálltunk, mivel magas ára miatt már senki sem igényli. Tavaly mindkét iskola épületénél elkezdődött a teljes felújítás, ami idén is folytatódik. Nem terveztünk olyasmit, amit ne tudtunk volna megvalósítani, csak addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért.
— Idei költségvetés és tervek?
— A 2008-as költségvetésünk hozzávetőlegesen húsz százalékkal nagyobb, mint a tavalyi. Az idei büdzsénkből nagyobb beruházásokra is gondolhatunk. Mint már említettem, a vízvezeték átadására ősszel kerül sor. Folytatódik a községi út aszfaltozása Felsőlemhényben. Ugyancsak idén fejeződik be mindkét iskola rehabilitációja. Az iskolák tatarozása után a felsőlemhényi 2-es számú óvoda következik. Legkésőbb jövőre Lemhényben is nekifognak egy tornaterem építéséhez.
— Idei falunapok?
— Szokás szerint évente változik a helyszín, idén Felsőlemhényen a sor, az ottani iskola udvarán tartjuk meg szeptember első hetének végén a falunapokat. Egy jászberényi együttest fogunk többek között meghívni, és természetesen a testvérközség küldöttségét is szeretettel fogadjuk.
— Tavaly új magyarországi településsel léptek testvéri kapcsolatba.
— Sajnos, a Békés megyei Csabacsüddel teljesen megszakadt a viszonyunk, s így rövid időre testvér nélkül maradtunk. A Heves megyei Ostoros községgel 2007. április 28-án írtuk alá az ottani polgármesterrel a két község kapcsolatát szentesítő okiratot. Szeptember végén a ostorosi küldöttség járt Lemhényben. A jelek szerint tartós barátság elébe nézünk... Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 426Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

