Lám, Magyarországon lassan véget ér a kampány, nálunk pedig javában zajlik már a szavazás, és eddig az a tapasztalat, ünnepként éli meg az eseményt a Magyarország határain kívül élő magyarság. Nem a megosztottságról, a viták kiéleződéséről, heves politikai csatározásról érkeznek hírek – inkább arról, hogy sokan kívánnak élni szavazati jogukkal, sokan akarnak beleszólni a nemzet dolgaiba.
De ahhoz, hogy ez így alakuljon, igen sok mindenre volt szükség. Mindenekelőtt nemzetben gondolkodó magyar kormányra, amely felelősséget vállal a külhoni magyarságért, nemzeti újraegyesítésre törekedett, és amelynek volt bátorsága szavazati jogot is biztosítani a frissen honosított magyar állampolgároknak. Kellett a négy évvel ezelőtti voksoláson elnyert erős felhatalmazás is, amelynek köszönhetően gyakorlatilag nemzetpolitikai konszenzus alakult ki Magyar­országon, és Gyurcsány Ferenc pártját leszámítva végül senki sem mert nyíltan szembeszegülni e törekvéssel. Talán még kevéssé látszik, de minden bizonnyal szükség volt olyan kormányzásra, amelynek sikerült kihúznia a kátyúból az országot, és amelynek eredményeit a felmérések szerint a szavazópolgárok is elismerik – aligha véletlen, hogy a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet a Fidesz. Ennek is köszönhető, hogy a Jobbikot leszámítva a magyar pártok nem nagyon kampányoltak az ország határain kívül: a baloldal tisztában volt vele, hogy meleg fogadtatásra nem számíthat, és felmérték, a jelenlegi helyzeten oly sokat nem változtathat az az egy-két mandátum, amelynek sorsáról a külhoniak döntenek.
Végül pedig az is kellett a sikerhez, hogy az országgyűlési választásokhoz pártpolitikán túlmutató, nemzeti ügyként viszonyuljon az erdélyi magyar társadalom egésze: az összes magyar párt, a civil szervezetek és az egyházak egyaránt részt vesznek a mozgósításban, segítséget nyújtanak a folyamatban. Mindannyian megértették: ez a választás az összetartozás ünnepe is.