Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 21., csütörtök: Közélet Támogatás baróti romáknakA Román Szociális Fejlesztési Alap közösségek, önkormányzatok és civil szervezetek által elérhető infrastrukturális beruházást, jövedelemtermelő tevékenység beindítását és szociális szolgáltatás fenntartását támogató új pályázatait ismertette Baróton, Bodoson és Felsőrákoson. Miklósváron, Köpecen és Bibarcfalván az igények konkrét megfogalmazására a napokban kerül sor. Az infrastrukturális pályázatok esetében tíz százalék vállalásával legtöbb százezer dollárt lehet igényelni, a másik két fejezetben pedig 15 százalék önrész mellett negyvenezer dollárt. Az önrészt az igénylő nemcsak pénzzel, hanem munkával is megválthatja.
Baróton a Kossuth Lajos utca lakóiból álló kezdeményező csoport a vízhálózat és a csatornázás kicserélését, a járda javítását és kerékpárosút kialakítását, a Víz utca közössége a csatornázást elősegítő, a szennyvizet továbbnyomó pumpa felszerelését tartotta kiemelten fontosnak. A Rózsa utca B1-es és B2-es tömbházaiban lakó romák tetőjavításra és -szigetelésre pályáznának. A cigányság már a múltkori kiíráson is jelezte e gondját, de mert akkor a tömbházak tulajdonjoga tisztázatlan volt, elestek a lehetőségtől, ezért próbálkoznak most újra. A Demeter László városi tanácstag által vezetett kezdeményező csoport jövedelmet termelő tevékenységként kézművestermékek készítésével, valamint bútorfestéssel foglalkozna. A felsőrákosi kezdeményező csoport azt szeretné, ha a bekötőutat bitumennel vonnák be. Bodos két igényt fogalmazott meg: a csatornázás kialakítását, valamint a falu kultúrotthonának felújítását. A fejlesztési alap munkatársa, Kernászt Huba véleménye szerint a bodosiak első óhaja nem valószínű, hogy megkapja a támogatást, hiszen százezer dollárból nem lehet fedezni a költségeket. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 385Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||