Kosárlabda, női nemzeti bajnokság, elődöntőA döntőbe jutásért harcol a Sepsi-SIC

2014. április 14., hétfő, Sport

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC ma 19 órától az Aradi ICIM vendége lesz a női kosárlabda nemzeti liga elődöntőjének első mérkőzésén. A találkozó játékvezetője Mircea Şerban, Bertalan István és Adrian Habor. A párharc az egyik fél két győzelméig tart.

A Zoran Mikes irányította csapat idén háromszor – alapszakaszban kétszer és a Román Kupa döntőjében – mérkőzött meg a bajnoki címvédő aradi csapattal, s mindhárom találkozó a Maros-parti együttes sikerével zárult. Sajnos, a papírforma egyáltalán nem kedvez a szentgyörgyi csapatnak, amely az Arad elleni utolsó öt meccsből egyet sem tudott megnyerni, de mindezek ellenére nem kell elcsüggedni, hiszen elérkezett a visszavágás ideje. Bízzunk és szurkoljunk a zöld-fehér mezes lányoknak, akik talán a legjobbkor győzhetik le az ICIM-et. Hajrá, lányok!
A Sepsi-SIC a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, és könnyed kettős sikerrel jutott be a pontvadászat legjobb négy csapata közé; a negyeddöntőben 153–116 arányban diadalmaskodott Alexandria ellen. Az Aradi ICIM 25 győzelemmel és mindössze egy vereséggel nyerte meg az alapszakaszt, és játszi könnyedséggel, 139–64 arányban múlta felül Temesvárt a rájátszás előző körében. Mind­két együttest klasszis játékosok alkotják, a mezőnyből azonban Samantha Prahalis tűnik ki, aki mérkőzésenként 20,9 pontot szerez és 5,3 gólpasszt ad. Mai vendéglátóinknál lepattanózásban Destiny Williams jeles­kedik (8,4 leszedett labda/meccs), nálunk pedig Jasmine Watson a legjobb a palánk alatt (9,1).
A másik ágon Gyulafehérvár és Târgovişte küzd meg egymással a második kiadó döntőbeli helyért. (tibo)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1548
szavazógép
2014-04-14: Sport - :

Negyedik az ISK, hatodik a KSE (Kosárlabda, U15)

A megyeszékhelyi Sepsi ISK a negyedik helyen zárta az U15-ös lány kosárlabda-bajnokság döntőjét, amelynek szerdától vasárnapig a kézdivásárhelyi sportcsarnok adott otthont. A torna másik háromszéki együttese, a házigazda KSE a hatodik helyen zárta az ötnapos viadalt, amelyet az Aradi Sportlíceum nyert meg.
2014-04-14: Sport - Tibodi Ferenc:

Célkitűzések: a sportág népszerűsítése és utánpótlás-nevelés (Fallabda)

A hét végén a sepsiszentgyörgyi uszoda ad otthont a hetedik Fallabda-emlékkupának, amelyen a díjak összértéke 350 euró, a nevezési díj pedig 40 lej.