Zászlótörvény a parlament asztalán

2014. április 17., csütörtök, Közélet

A helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló törvénytervezetet terjesztett a parlament elé a Szociáldemokrata Párt (SZDP) 42 képviselője. A Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes által is aláírt törvénykezdeményezést hétfőn terjesztették be, és először a szenátusban, majd a képviselőházban kerül napirendre.
 

A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslata alapján. A helyi zászlók formájának és méreteinek egyezniük kell a román nemzeti lobogóval, nem sérthetik a román nemzeti jelképeket, és nem tartalmazhatják más országok nemzeti jelképeit. A szakvéleményezés után elfogadott települési vagy megyei zászlók tartalmazhatják az adott közigazgatási egység címerét és megnevezését. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón, a román megnevezés alatt, azonos méretű és színű betűkkel.
A tervezet szerint a települési zászlót csak az ország és az Európai Unió zászlajával együtt lehet majd kitűzni közintézményekre. A törvénynek nem megfelelő zászlókat elkobozzák majd, kitűzésüket pedig tízezer lejig terjedő bírsággal sújtják.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese elmondta, az RMDSZ egyeztetett koalíciós partnereivel a szaktárca által február elején közvitára bocsátott törvénytervezetről, azt azonban nem tudta megerősíteni, hogy az SZDP képviselői azt a szövegváltozatot iktatták-e a parlamentben, amely már a szövetség módosító javaslatait is tartalmazza. A politikus rámutatott, az eredeti tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehetett volna saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel, és a zászló csak­is a címert, valamint a közigazgatási egység nevét tartalmazhatta volna. Az RMDSZ ezen megkötések feloldásáról állapodott meg koalíciós partnerével. „Semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a székely zászlóra tegyék fel saját címerüket, úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt” – vélekedett Márton Árpád.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 762
szavazógép
2014-04-17: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Húsvéti előkészületek
Tojásírás. A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapít­vány a Míves Házban ma 10–14 és 16–20 óráig, holnap10–20 óráig várja a gyerekeket és a felnőtteket tojásírásra.
2014-04-17: Közélet - Szekeres Attila:

Bajban Sepsikőröspatak

Fizetésképtelenné vált Sepsikőröspatak önkormányzata, minekutána zárolták számláit. Az adósságot még az előző ciklusban halmozta fel a korábbi vezetőség. Két kivitelező pert nyert, és végrehajtóhoz fordult járandósága megszerzéséért. Kormánytámogatás reményében egyik felfüggesztette az eljárást, de az iskola építője kitart követelése mellett.