Fenyő szállóMagyarázkodik az ortodox egyház

2014. április 18., péntek, Közélet

Az ortodox egyház bárki számára nyitott intézményként kívánja működtetni a kovásznai Fenyő Szállót, és nem akarja az ingatlan által megváltoztatni a város etnikai arányait – nyilatkozta tegnap Ioan Selejan.
 

Az ortodox érsek kijelentette, beárnyékolja a székelyföldi románok húsvéti ünnepét, őt pedig elszomorítja az a hír, hogy a magyar közösség némely tagjai peres úton próbálják érvényteleníteni azt a sürgősségi kormányrendeletet, mely székelyföldi szállodával ajándékozta meg az ortodox egyházat. Azt is hozzátette, az egyház jelentős pénzösszeget fordított a szálloda tatarozására.
Ioan Selejan elmondta, a szállodában továbbra is a nyugdíjpénztár által kiutalt gyógykezelési jeggyel rendelkező nyugdíjasokat és alkalmi turistákat szeretnének fogadni. „Nem akarunk besszarábiaiakat hozni az épületbe, hogy torzulásokat idézzünk elő az etnikai arányokban, amiként némely helyi újságok írták. A szálloda teljesen nyitott lesz a társadalom és a vendégek előtt” – fejtette ki az érsek.
A Székely Nemzeti Tanács két héttel ezelőtt jelentette be, hogy kezdeményezésére huszonegy kovásznai és sepsiszentgyörgyi állampolgár indít pert a román kormány ellen, mert diszkriminatívnak és törvényellenesnek tartják az ortodox egyház megajándékozását egy olyan településen, ahol az ortodoxok aránya alig haladja meg a 21 százalékot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 751
szavazógép
2014-04-18: Közélet - Szekeres Attila:

Székelyföldön nem segít (Korodi Attila a rétyi beruházásról)

Miután a Holzindustrie Schweighofer vállalat által tervezett fafeldolgozó üzem építésének leállítási szándékával két civil szervezet (a fővárosi Bankwatch Ro­má­nia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület) pert indított a Bukaresti Tör­vényszéken, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke tegnap a sajtó képviselői előtt fontosnak tartotta leszögezni: nem a megyeháza által kibocsátott építkezési engedélyt támadták meg, hanem az annak kiállítása alapjául szolgáló jóváhagyások jogszerűségét kérdőjelezték meg.
2014-04-18: Közélet - :

Újabb felfüggesztett engedély (Verespatak)

Egy román bíróság jogerősen felfüggesztette a verespataki aranybányát tervező beruházó régészeti mentesítési engedélyét, amely a Kirnyik-hegységre vonatkozik – közölte tegnap a beruházást ellenző civil szervezet.