Nem tüntethet az MPP december elsején

2014. május 13., kedd, Közélet

Nem fogom engedélyezni a Magyar Polgári Párt (MPP) kérését a december 1-jei autonómiatüntetés megszervezésére, még ha sokan el is ítélnek emiatt, vagy ha egyet is értek azzal, hogy mindig emlékeztetnünk kell a románokat december elsején arra, hogy nem tartották be az 1918-ban a magyar közösségnek tett ígéreteiket – jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
 

Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke április 29-én nyújtott be kérést a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz, amelyben egy autonómia­tüntetés megszervezésére kért engedélyt december 1-jén a Mihai Viteazul téren. „Nem lehet az, hogy mi, kisebbségiek, ahogyan neveznek minket, csak nyeljünk, és nyeljünk, míg jogainkat lábbal tiporják. Mi semmi antidemokratikusat nem akarunk, csak azt kérjük, amit a román fél megfogalmazott és megígért 1918-ban a gyulafehérvári kiáltványban” – hangsúlyozta akkor az MPP megyei elnöke.
Antal Árpád elmondta, az MPP kérését egy vegyes bizottság fogja elemezni, amelybe a városháza, a rendőrség, a csendőrség, a katasztrófavédelmi felügyelőség, a közösségi rendőrség is kinevez képviselőket. Ők fogják eldönteni, hogy eleget tesznek, avagy sem a kérésnek, azonban az utolsó szó az övé lesz. „Gyakorlatilag nekem kell majd megindokolnom, hogy miért nem hagyom jóvá a kérést. Én tényleg úgy gondolom, hogy együtt kellene ünnepelnünk, és azért mondtam el többször, hogy nagyon jó lenne, ha Románia nemzeti ünnepe egy másik napon lenne, amikor együtt tudnánk az utcákon ünnepelni románok és magyarok, és ne legyen ez a dolog vitatéma. Összességében azonban úgy gondolom, hogy nem jó dolog, ha nem tartjuk kölcsönösen tiszteletben egymás ünnepeit, ha nem is értünk egyet azokkal, nem jó, ha megpróbáljuk megzavarni egy közösség ünnepét, függetlenül attól, hogy mely közösségről van szó” – szögezte le Antal Árpád.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 768
szavazógép
2014-05-13: Közélet - Fekete Réka:

Összefogás a szakoktatásért

Azt szeretnénk elérni, hogy a szakképzésbe ne kényszerből kerüljenek be a diákok amiatt, mert kiestek az elméleti oktatásból, hanem válasszák tudatosan a gyakorlati felkészítést is nyújtó iskolákat – hangsúlyozta Kiss Imre, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatója tegnap azon a megyeközponti tájékoztatón, amelyen a februárban alakult Szent György Szakképzési Kon­zorcium és a helyi önkormányzat kép­viselői ismertették, milyen eszközökkel kívánják visszaszerezni a szakoktatás presztízsét és népszerűségét.
2014-05-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Perelnek a zöldek (Schweighofer-beruházás)

Jogi eljárást indított a háromszéki környezetvédelmi hivatal ellen a Greenpeace. Honlapján nyilvánosságra hozott tegnapi közleményében a világ legnagyobb független környezetvédelmi szervezetének hazai csoportja azzal indokolta lépését, hogy a háromszéki intézmény figyelmen kívül hagyta a Holzindustrie Schweighofer csoport Rétyen megépítendő fűrészüzemének környezeti hatásait.