Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 16:33
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. február 16., szombat: Világfigyelő

Az afganisztáni háború (Magasles)

Az utóbbi időben, két NATO-csúcson is, Vilniusban és Münchenben szóba került az afganisztáni helyzet. Most először nevezték egyértelműen háborúnak, az eddig rögeszmésen ,,békecsinálásnak" hívott katonai akciókat.
Az amerikai hadügyminiszter élesen ostorozta a tagállamok hadügyminisztereit, mondván, hogy nem egyformán veszik ki a részüket a katonai szerepvállalásból, eddig is az Egyesült Államok mellett Anglia, Kanada és Hollandia vett részt nagyobb erőkkel az afganisztáni háborúban, különösen az északon folyó véres harcokban, más országok mintha vonakodnának eleget tenni kötelezettségeiknek — utalt főként Németországra az amerikai hadügyér. Kétségtelen, a több éve zajló, a terrorizmus lefejezésére és végső elpusztítására indított afgán szerepvállalásból több országnak már elege van. Ráadásul Pakisztánban is egyre romlik a helyzet, az országban találhatók az Al-Kaida és más terrorista szervezetek bázisai. Az Egyesült Államok ezért újabb, 3400 tengerészgyalogost vezényel Afganisztánba, hiszen a helyzet egyre reménytelenebb, a terroristaakciók egyre sokasodnak, és a polgárháború egyre elmélyül, az ellenállás a NATO-val szemben nő. Ezért is kellene újabb csapatokat az afgán területre vezényelni — állította az amerikai hadügyminiszter, s hazája most is elöl jár a jó példával, noha eddig is a katonai feladatok oroszlánrészét vállalták. Ugyanerre — újabb német csapatok Afganisztánba vezénylésére — viszont Berlin nem hajlandó, az örök vita — küldjenek-e egyáltalán német katonákat a határokon kívül —, újra fellángolt. Németországban, mint más NATO-országokban is, mindez belpolitikai és pártpolitikai kérdés, és ahogyan Angela Merkel német kancellár kifejtette: az afgán szerepvállalás fokozása erodálhatja a kormányzó pártokat. Látni lehet, hogy más tagállamokban is ugyanez a helyzet, mintha teljesen reménytelennek látnák az afgán helyzetet, a kierőszakolt demokratizálás esélyeit, hiszen az ellenállás, a tálibok és bizonyos, a békecsinálókat betolakodóknak, megszállóknak, elnyomóknak tekintő törzsek harci kedve napról napra nő. Feltehetjük a kérdést: hogyan lehetne sikeresebb a NATO afganisztáni szerepvállalása? Nemhogy a terrorizmus méregfogát nem sikerült kihúzni, de a belső ellenállás növekedése jelzi, fokozni kellene a NATO jelenlétet a térségben. Erre viszont bizonyos tagállamok nem hajlandók. A NATO egyik legnagyobb kudarca körvonalazódik...
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Letették Wass Albert szobrának alapkövét
Több száz résztvevő előtt helyezték el Wass Albert író szobrának alapkövét tegnap a debreceni Nagyerdőben. A Medgyessy sétányra tervezett, életnagyságú alkotás elkészítéséhez és felállításához szükséges pénzt a debreceni Polgári Casino Egyesület adományokból gyűjtötte össze.

- Váry O. Péter:
Röviden
Továbbra is ellenzi, de kénytelen aláírni
Sólyom László köztársasági elnök továbbra is fenntartja azon ellenvetések többségét, amelyeket a társadalombiztosítási törvény elfogadásának módja és a jogszabály tartalma alapján a politikai vétó indokaként kifejtett, de hétfőig köteles aláírni és kihirdetni az egészségbiztosítási pénztárakról február 11-én elfogadott törvényt.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS