Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 16:34
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. február 18., hétfő: Közélet

Nagypolitika helyett közösségi munka

Az ifjúsági szervezeteknek nem a nagypolitikával kell foglalkozniuk, hanem inkább a közösségi munkával — jelentette ki a hét végén Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) Székelyföldért felelős alelnöke azon a konferencián, amelyet a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) szervezett.
A meghívott előadók között volt még Borboly Csaba Miért-elnök, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, valamint Szabó Kázmér, a Csíki Területi Ifjúsági Tanács (CSTIT) képviselője.
A fiatalos, jó hangulatú beszélgetés célja az ifjúsági hálózatok működéséről szóló információcsere volt. Gáj Nándor Hárit-elnök bevallotta: tanulni nem szégyen, éppen ezért hívták meg az immár többéves múltra visszatekintő CSTIT, illetve a Miért vezetőit.
Korodi szerint az ifjúsági tanács munkájában a tagszervezetek igényeinek kell az első helyen állniuk, ezekre kell leginkább odafigyelni. Borboly Csaba a bátorság és az összefogás szükségességét hangsúlyozta, ugyanakkor kiemelte: az ifjúsági szervezetekben végzett munka egyúttal megtanít a közéleti szerepvállalásra is. Szabó Kázmér arról beszélt, miként vált a CSTIT egy kis rendezvényeket szervező ifjúsági szervezetből immár intézményszerűen működő, befolyással rendelkező ifjúsági tanáccsá, amely a legutóbbi választásokon is megmutatta erejét, hiszen jelentős számú képviselőt sikerült küldenie a helyi önkormányzatokba.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
Koszovói albán boldogság
A Balkánon végleg összeomlott a trianoni kártyavár: a koszovói szkipetárok megelégelték a szerb kancsukát, s a nyolc éve tartó nemzetközi ellenőrzést, a gyakorlati elszakadásuk teremtette feltételeket kihasználva, tegnap kikiáltották függetlenségüket.

- Váry O. Péter:
A hétvége hírei
Tanácsadó Testület alakult Nagyváradon
A párbeszéd és a véleménycsere igényével hívta meg Tőkés László európai parlamenti képviselő szombatra Nagyváradra a romániai magyar közélet számos neves személyiségét.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS