Októbertől csökken a tb-járulék

2014. június 13., péntek, Közélet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyása nélkül tervezi a kormány öt százalékkal csökkenteni októbertől a társadalombiztosítási járulékot a munkáltatók számára – jelentette be tegnap este Victor Ponta miniszterelnök. A csökkentés részletei egyelőre nem ismertek.
 

A kormányfő elmondta, jövő szerdán a kormány elfogadja az erről szóló törvénytervezetet, amelyet a parlament elé terjeszt, hogy az intézkedésnek minél szélesebb körű politikai támogatottsága legyen. Ponta szerint ez nem jár adóemeléssel, és nem kell módosítani a makrogazdasági célszámokat sem, így az államháztartási hiánycél sem változik.
A miniszterelnök elismerte, az IMF nem támogatja az intézkedést. A kormány tegnap tárgyalt Románia nemzetközi hitelezőivel, akikkel nem jutott közös nevezőre ebben a kérdésben. A tervezett intézkedés következtében 850 millió lej bevételtől esik el az állam­kassza, de ez pótolható. A kormány eredetileg júliustól tervezte a csökkentést, de Victor Ponta szerint így kisebbek a kockázatok.
Sajtóértesülések szerint a Románia által 2013-ban megkötött hitelszerződés keretében a soron következő felülvizsgálati látogatás alkalmából jelenleg Buka­restben tartózkodó IMF-küldöttség azt kifogásolta, hogy a kormány nem jelölte meg, 2015-ben és 2016-ban milyen forrásból fedezi a bevételkiesést.
Victor Ponta nyilatkozatában megerősítette, hogy nem ideiglenesen, hanem tartós jelleggel csökkentik a munkáltatók adóterhét.
A kormányfő szerint ezzel a lépéssel Románia új típusú gazdasági modellt követ, amelynek célja a fejlődés és a jólét biztosítása. Leszö­gezte: az IMF szervezésében kötött hitelmegállapodás továbbra is érvényben marad. A washingtoni pénzintézet és az Európai Bizottság szakértőiből álló delegáció legközelebb a novemberre tervezett felülvizsgálati látogatás után vonja le a következtetéseket a román gazdaság helyzetéről, miután megismerik a jövő évi költségvetés-tervezetet is – tette hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2014-06-13: Közélet - Farkas Réka:

Számonkér az MPP (Felülvizsgálhatják megállapodásukat az RMDSZ-szel)

Tárgyalásokra hívja jövő hétre az RMDSZ-t a Magyar Polgári Párt (MPP), nemzetpoli­tikai szempontból fontos stratégiai kérdéseket kell tisztáznia a nemrég partnerségi megálla­podást aláíró két pártnak – nyilatkozta Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
 
2014-06-13: Közélet - :

Református világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön tartják a hetedik Magyar Református Világtalál­kozót július 10-én. A rendezvény programját tegnap ismertette Kolozsváron a szervező Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, ft. Kató Béla.