Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. február 19., kedd: Világfigyelő Magyar tükörAz elmúlt hét magyar belpolitikai eseménykerengője az egészségügyi törvény másodszori megszavazásával kezdődött. Az MSZP, noha tizenkét újabb módosító javaslattal finomította a törvénytervezet szövegét, szakértők szerint figyelmen kívül hagyta Sólyom László fenntartásait. (Decemberben a köztársasági elnök bírálta a törvény bizonyos passzusait, s megfontolásra visszaküldte a parlamentnek…) Az államfőnek már nincs újabb lehetősége, alá kell írnia az egészségügy-biztosítás privatizációjára vonatkozó törvényt. Az MSZP képviselői egyöntetűen szavaztak, hárman nem jelentek meg, és egyedül a búzaégetéséről elhíresült Karsai József szavazott ellene. Ráadásul a szocialisták egyhangúan elutasították a Fidesz javaslatát, hogy bocsássák népszavazásra a törvényt. Így érvényben marad az Albert házaspár kezdeményezése, amire igent mondott az alkotmánybíróság. * Kedden a miniszterelnök menesztette Takács Albert volt ombudsmant a rendészeti és igazságügyi minisztérium éléről, állítólag azért, mert nem vette komolyan a Magyar Gárda randalírozásait s a szocialista képviselők elleni merényleteket. (Több MSZP-képviselő házára dobtak Molotov-koktélt, többen kaptak fehér port tartalmazó borítékokat. MDF- és SZDSZ-képviselőknek vörös, illetve zöld porral teli kopertákat postáztak…) * Takács Albert helyére a kormány dzsókere, Draskovics Tibor került. A legnagyobb ellenzéki párt nem értett egyet a volt tárca nélküli miniszter kinevezésével, a kormányfő viszont hajthatatlan. * Szerdán megtartotta sorrendben immár tizedik évértékelő beszédét Orbán Viktor. * A Fidesz elnöke meglepetésre optimista hangot ütött meg, bizakodó véleményt fogalmazva az ország jövőjéről. ,,Az elmúlt esztendő jó híre — jelentette ki —, hogy omladozni kezdtek a magyarokat elválasztó falak, és az emberek ma már egyetértenek abban, hogy ezt így nem lehet." Orbán szerint ,,olyan széles körű egyetértés jött létre, amelyre a rendszerváltozás óta nem volt példa". Arra biztatta az embereket, hogy mondjanak igent a március 9-i népszavazáson, így ,,az egészségre, a tudásra, a felelős kormányzásra, a gazdasági fordulatra, a növekedésre és a sikeres jövőre mondanak igent". * ,,Az igenek győzelme — mondta magabiztosan — az új korszak nyitánya lehet." * Az MSZP szóvivője, Nyakó István szerint ,,a népszavazás csak elvenni tud Magyarországtól, a referendummal kizárólag a hatalomra ácsingózó Fidesz nyerhet, az ország veszíthet". Az Orbán-beszédről meglehetősen sommásan úgy vélekedett, hogy ,,évértékelésnek kevés volt, kampánybeszédnek viszont hosszú." * Szerinte ,,a Fidesz a tagadás pártja lett, Orbán Viktor pedig fél a jövőtől". * Ennél is durvábban reagált az SZDSZ. ,,Aki igent mond a szociális demagógiára — fogalmazott Horn Gábor, a párt egyik ügyvivője —, egy letűnt korszakot akar visszaállítani." Szerinte Orbán Viktor ,,a szocializmus gyermeke". * Felfedte kilétét az a szabad demokrata képviselő, aki szerint csalás történt a tavalyi szabad demokrata elnökválasztáson. A párt vezetősége vonakodva ugyan, de vizsgálatot rendelt el, megelőzve azt, hogy esetleg a bíróság nyilváníthassa érvénytelennek a szavazást. Megszólalt Kóka János megválasztott elnök is, kifejtve, hogy neki nem volt tudomása a választási anomáliákról, de ha tényleg kiderül, hogy mandátummal nem rendelkező személyek is szavaztak, meg szeretné ismételni az elnökválasztást. Ugyanezt hangsúlyozta a tavalyi vesztes, Fodor Gábor is… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 261Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||