A lerágott csont (Magasles)

Nekik ugyanis nem is volt csontjuk, vagy ha igen, már olyan régen ásták el, hogy elfelejtették a helyet. Ezért aztán búsan vonítanak. A hazai politikai elit vezérszónokai, nyilván, nem is hasonlítanak a kutyákra, bár ők is előkaparják a soha el nem ásott csontot, és rágják veszettül. De ne beszéljünk metaforákban, lehetőleg fogalmazzunk szabatosan. Igen, a magyar kérdésről van szó. Koszovó megint előhívta a látens, teljesen soha fel nem szívódó félelmeket. Ha Erdély nem is veszhet el, de Székelyfölddel mi lesz?!

Bonyolítja a kérdést, hogy a kormányzó RMDSZ elismerte Koszovó függetlenségét, amit a többi párt, sőt, a kormány nem. Ezért aztán Vadim Tudor megint megfújta Avram Iancu jelképes havasi kürtjét, és hazaárulózott egy kicsit. Bozgorozott, a magyar veszélyről áriázott fáradhatatlanul… A szeparatizmus sokfejű hidrájáról, a szegregáció szörnyetegéről, amely széttépheti Romániát… Ilyesmit régen nem hallottunk, látnivaló, nem akarja, hogy elfelejthessük egy pillanatig is, hogy megtűrt, hőzöngő, renitens hazaárulók vagyunk, akiket ki kellene már zsuppolni innen. Hogy hová, azt sem rejtette véka alá — oda mécsesét szokta, amelyet időnként előkapva a hazaffyaknak mutatja az utat… Emlékezzünk, már többször is elmondotta régebben, amikor azzal példálózott, hogy fog még a gatyája a magyar parlament tornyán lobogni… Fog villanni még a nap sugára Bú Pesten, a dacos román csendőrszuronyon. És ezt egy uniós tagország parlamenti pártjának elnöke engedi meg magának, önfeledt dühvel, az uszítás világos, dokumentálható szándékával.

És az egész politikai elit minden tévécsatornán buzgón kontrázik. Hiszen Koszovó függetlensége lovat adhat a székelyföldi autonómiát követelők alá. És akkor?… Ó, irgalom atyja, ne hagyj el. De ha már elhágysz, s vissza se nézel, legalább a lerágott csontot hagyd itten nekünk. Ám-lám, van még mit rágni róla. És a kiváló Svejkkel, a nagy cseh honfival mondhatjuk megint és újul erővel: ,,fel, Belgrádra!… A testvéri Szerbiának szüksége van ránk…" A renitens, holmi légből kapott autonómiákat követelőket pedig lágerbe kellene sürgősen zárni, vagy kizsuppolni a sivatagba, melyet Egyiptomtól bérelne hős külügyérünk az Olaszországot dühítő romáknak, akik mellett az autonómia megszállottjai is elférnének. Szá­molgassák csak a homokszemcséket, éjt nappá téve, hátha csillapodik a lázuk…Vagy napszúrást kapnak, ami még jobb. Le velük!…