Kálváriás zászlósorsok (József Álmos új kötete)

A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó vállalkozott a kötet megjelentetésére, 2006-ban Tulit Ilona szerkesztésében, kemény kötésű borító közé fogva jó papíron adták ki.

A belső borítón az Országzászló-állítások Háromszéken cím fölött mint boltív feszül a gondolat: NE HAGYD ELVESZNI. A székely himnusz záró sorának szavai metaforikus kérelemként válnak többjelentésűvé. Az Erdély megmaradásáért való könyörgés Istenhez a kötet kapcsán új jelentéssel bővül: Ne hagyd elveszni ezt az emlékanyagot sem, mert ezzel együtt erdélyi magunkat veszítjük el.

Ezt a gondolatot mindenképp ki kell emelnünk, mert az országzászlós könyv csupa tiltásos históriai mezőkről gyűjtötte össze a hatvan esztendő alatt szétszóródott, félelem miatt rejtegetett és dugdosott anyagot, s ez a félelem máig sem múlt el, vannak, akik ma sem mernek előhozakodni a köztudatból kilúgozott emlékeikkel és az évtizedekig rejtegetett emlékanyaggal.

A szerző kötetét az országzászló-állítások históriájának együvé fogása mellett újabb anyaggyűjtő kiadványnak is szánta, félelemoldónak, hadd lássák az emberek, hogy szerencsénkre túl vagyunk azokon az időkön, amikor még emlékezni sem lehetett a politikai és a jogi következmények kockázata nélkül.

József Álmos bevezetője betűrendben közli a települések országzászlós történetét. Ezeken az oldalakon az archív fotók meghatározó elemként jelennek meg. A képi emlékezést a szöveges összegzések egészítik ki, amelyekből megismerhetjük az országzászló-állítás előzményeit, az avatás helyével és időpontjával kapcsolatos ismereteket, az avatóünnepség lefolyását, és az emlékmű utóéletével is találkozhatunk.

A köteten belül minden egyes országzászló-állítás felemelő ünnepélyessége, az ,,Erdély visszatér" gondolata és érzelme drámai ellentétben áll az országzászlók 1944 utáni utóéletével. Az impériumváltás után a országzászlókra rossz idők járnak. Ez a rossz ,,politikai időjárás" színmagyar falvakban nem feltétlenül a román hatóságok frontjáról érkezett, pusztítottak a helybéli magyarok közül a vezetői polcokra hágó akarnok karrieristák is a kommunista internacionálé eszméinek jegyében. De ugyanezek között akadtak olyanok is, akik félmegoldásokat kerestek, amikor egészet nem lehetett találni az országzászlómentésre. Legtöbb helyen levágatták a zászlórudakat, s vörös csillagot illesztettek ennek helyére. A talapzatról levésették a nemkívánatos szimbólumokat, a magyar koronás címert vagy Horthy István nevét, s a helyi közvélemény mindvégig ismerte, ,,rálátta" a lekapart szövegeket és szimbólumokat is. Voltak aztán helyek, ahol a radikálisabb megoldás érvényesült: szétverték, majd az anyagát is elhordták az emlékműveknek.

Az esetek többségében a zászló talapzatára a kivésett szövegek helyébe márványlapokat illesztettek a két világháború hősei és a ’48-as áldozatok nevével, vannak esetek, ahol a munkaszolgálatosok vagy a politikai elítéltek neve is felkerült az emlékművé alakított zászlótartókra.

A kötet legizgalmasabb szövegei azok, amelyek a legleleményesebb, a legtöbb esetben kockázatos, de sikeres zászlómentésekről szólnak. Mintegy a sors hálájaként, a ’89-es fordulat után aztán előkerültek a már ereklyévé érdemesült zászlók, zászlórudak, zászlótartó darabok.

Előpatakon a zászlót Dálnoki Sándorné rejtegette. Idős korában felfedte titkát, s 1982-ben bekövetkezett halálakor a koporsójába tették. Gelence zászlóját Bartha Imre iskolaigazgató otthoni kútjának tetőzetében rejtegette. Haralyban a zászlót az ott hivatalnokoskodó román személyek tépték szét. Kézdiszárazpatakon Opra Irma párnába varrva rejtegette a zászlót. Kommandón a talapzat szövegeinek levésése ellen tiltakozókat megkínozták. Komollón a zászlótartó rudat Szentgyörgyi Béla csűrében rejtették el, a lobogót színei szerint háromba vágták, és különböző családoknál rejtették el. Kovásznán a bevonulók petróleummal leöntötték, és felgyújtották a zászlótartót, s helyébe később szovjet emlékmű került. Lécfalván előbb az orgonában rejtették el a zászlót. Magyarhermányban üvegbe rejtették, és az istállóban a jászolban dugták el. A zászló ma is megvan. Ozsdolán paplanba varrták. Zágonban a templomtorony gombjába rejtették. A rejtekhelyet valaki elárulta. Rétyen viaszos vászonba csomagolták, s az emlékmű mögötti családi ház csűrjében rejtették el. További sorsa ismeretlen. Székelyszáldoboson a márványtáblát ládában, a zászlót jászolban rejtették el. Szá­razajtán az 1944. szeptember 2-án bevonuló román katonák égették el. Torján 1945 őszén Bálványosvár romos zömtornyára tűzték ki. Vagy a bevonuló szovjetek vagy a román katonák lőtték szét. Az uzoni zászló díszpárnába varrva vészelte át a nehéz időket. Ma is megvan, a református templomban őrzik. Zabolán a zászlót a katolikus templomba menekítették, ahonnan az egyik helybéli román kihozta, és elégette. A zalánpataki zászlót rongyszőnyegbe szőtték.

A kötet szerkesztői várják az újabb zászlós történeteket.

Sylvester Lajos