Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 16:38
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. június 22., péntek: Közélet

Fogyatékkal élőkről

Ötven évvel ezelőtt a társadalomnak el kellett mondani, hogy a fogyatékkal élő embernek is joga van a normális élethez, lakhatáshoz, a szabad idő eltöltéséhez. Ma már az egyénre szabott környezet kialakításán a hangsúly, az a fontos, amit a sérült ember tud, és nem az, amit képtelen elvégezni — hangsúlyozta Jonnie Bosch, a holland Philadelphia Egyesület képviselője a fogyatékkal élő gyermekek szüleivel tartott sepsiszentgyörgyi találkozón. A romániai helyzetet évtizedek óta figyelemmel követő vendég előadó a hátrányos helyzetűek ügyeivel foglalkozó hatóságok helyi képviselőivel is találkozott.
Makkai Péter árkosi református lelkész, a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató sepsiszentgyörgyi csoportjának létrehozója és irányítója felvezetőjében elmondta, meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy a társadalom számára terhet jelentenek a fogyatékkal élők, és meg kell találni bennük az igazgyöngyszemet, azt, amiért ők is fontosak. Az általa szervezett találkozó rejtett célja volt összehozni azokat az embereket, akiknek ugyanolyan gondjaik vannak, és mert Jonnie Bosch azt hangsúlyozta, hogy Hollandiában is az érintett családtagok szervezetei révén sikerül a legtöbb eredményt elérni a fogyatékkal élők jogainak érvényesítése terén, Makkai Péter kezdeményezése célba talált, a jelen lévő szülők egyesület létrehozásáról döntöttek. Néhányan szóvá tették, hogy nem ismerik eléggé a vonatkozó törvényeket, ellenben van olyan jogszabály, amiről tudnak, de az érintett hatóságok nem alkalmazzák. Egy édesapa keserűen panaszolta, hogy bár törvény szerint déli étkeztetés és napközis program járna autista gyermekének, csupán napi négy óra az államilag megszervezett és finanszírozott foglalkoztatás, így a szülők nem vállalhatnak munkát, a család teljesen tönkremegy. Más panaszok is elhangzottak, ezek lajstromba vételét egy következő találkozóra tervezik, mert azt most eldöntötték, hogy ezentúl megosztják gondjaikat, és ha sikerül bejegyeztetni az egyesületet, szervezett formában lépnek fel jogaik érvényesítéséért.
Jonnie Bosch lapunk kérdésére elmondta, azzal a gondolattal távozik Sepsiszentgyörgyről, hogy munkatársaival visszatér, hogy a fogyatékkal élők családtagjai közösségeinek létrehozását segítsék, mert ha Bulgáriában sikerült egy ötezer tagot számláló, ütőképes szervezetet létrehozni a hátrányos helyzetűek érdekében, akkor Kovászna megyében is sikerülnie kell az összefogásnak.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Újabb fejlemény az Erdély Ede-ügyben
A Legfelsőbb Törvényszék megsemmisítette a giurgiui törvényszék határozatát, és az RTS Rt.-t a villanyszolgáltatónak kifizetendő tizenötmilliárd régi lej kártérítésre kötelezte — tudtuk meg Ráduly Baka Lajos mérnöktől, a csavargyári vagyon megmentéséért alakult egyesület elnökétől.

- Fekete Réka:
Felszámoltak egy törvénytelenséget
Közel száz háromszéki tanügyi alkalmazott kapja meg hamarosan a szülés után járó, egy havi fizetéssel egyenlő értékű összeget.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS