Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. február 22., péntek: Közélet Hamarosan mérik a visszakapott szántóföldet (Év elején a falugazdák)![]() Beszélgetés Kováts Andrással, Torja község polgármesterével
Az Aporok faluja az utóbbi esztendőben látványosan fejlődött, szépült. A világrekordot tartó székely kapu után újabb merész ötletek születtek. Kováts András immár tizenhat éve vezeti a nagyközséget, Daragus Attila alpolgármesterrel jól együttműködő csapatot alkottak. Idén váltásra kerül sor, Daragus pályázza meg a polgármesteri széket, míg Kováts alpolgármester szeretne lenni. Vele beszélgettünk a múlt év legfontosabb megvalósításairól, az idei tervekről, valamint Bálványosfürdő jövőjéről.
— Mit sikerült megvalósítaniuk a múlt esztendőben?
— A falusi embert elsősorban az érdekli, hogy mit kapott vissza és mit nem jogos tulajdonából. A 18-as földtörvény alapján a birtoklevelek kilencvenöt százalékát bocsátottuk ki. Vannak, akiknek kisebb területtel még tartozunk, de ők foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy a régi helyet kapják vissza. Ez jelenleg megvalósíthatatlan. A 18-as törvénynek meg sem kellett volna jelennie, jobb lett volna, ha csak a 247-es lát napvilágot. Nálunk azért keletkezett a földhiány, mert akik 1989 előtt három évet a téeszben ledolgoztak, az első törvénnyel ötven ár területet kaptak. A 247-es törvénnyel két év vajúdás után sikerült visszakapni a kézdivásárhelyi burgonyakísérleti állomástól 213 hektárt. Ezt azoknak fogjuk kimérni, akiknek még van kapnivalójuk, azaz telekkönyvvel tudják igazolni kérésüket. Az igény akkora volt, hogy arányosan hatvannégy százalékkal kellett csökkentenünk. A terület birtokbavétele papírformaságokon múlik, a megyei bizottság döntése már megszületett, de hivatalosan át is kell adni a helyi bizottságnak. Akiknek nem jut föld, kárpótlási listára kerülnek.
Tavaly elkezdtük a hálózati ivóvíz vezetését, de a licit nagyon elhúzódott. A második meghirdetésen egy román—magyar vegyes vállalat nyert, szerződést is kötöttünk, de az egyik vesztes cég fellebbezett. Mint kiderült, nem történt törvénytelenség. Tavaly a Szejpes patakánál tíz kutat fúrattunk, ahonnan szabadeséssel az egész falu vízellátását biztosítani fogjuk. Futásfalván a múlt évben az egyházzal együtt székely kaput állítottunk, utakat javítottunk. Tavaly grédert vásároltunk a mezei és erdei utak javítására. Bálványoson az ivóvíz- és szennyvízcsatorna megépítésére tavaly tartottuk a licitet, a munkálat tavasszal folytatódik, s reményeink szerint nyár közepéig be is fejezik.
— Hogy állnak az erdők visszaszolgáltatásával?
— A mérést nagyon lelassították a bírósági perek. Jelenleg huszonöt kereslet vár orvoslásra. A volt tulajdonosok nincsenek megelégedve az erdő minőségével, vagy azzal, hogy nem a régi helyen kapnák vissza. Az erdők feltérképezésén naponta dolgoznak a szakemberek, de lassan haladunk. A kővári erdőt már átadtuk, a futásfalvi erdőt is nagyrészt kimértük, de mivel a tulajdonosok nem fizették ki a mérési díjat, leállt a mérés.
— Idei terveik és költségvetésük?
— 3 346 000 lejből gazdálkodunk, ami a tavalyhoz viszonyítva tizenegy százalékos növekedést jelent. A községháza udvarán folytatjuk a tavaly megkezdett épületet. Gyógyszertár, szociális konyha és iskolaműhely lesz. Két iskolánál tavaly elkészült és beindult a fűtés, idén a 3. számú iskolánál szereljük fel a kazánházat.Terveink között szerepel a Futásfalvára vezető 3,5 km-es útszakasz aszfaltozása. Erre pályázni szeretnénk, mert önerőből csak az előtanulmányra futja. Torján és Bálványoson gondot jelent a mobiltelefon használata. Az Orange-dzsel szerződést kötöttünk erősítő felszerelésére, a területet mi biztosítjuk. Ez nem csak Torját, hanem a szomszédos településeket is ki fogja szolgálni, hiszen hatósugara legalább húsz kilométer. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 251Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
