Újabb könyvtárat avattak AlsócsernátonbanCseh Tibor hazatért

2014. július 22., kedd, Közélet

Kettős esemény zajlott szombaton az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumban: bemutatták Cseh Tibor Csernátontól a Reménység taváig. Válogatott írások című posztumusz könyvét, és jelképesen felavatták a mintegy kétezer kötetes Cseh Tibor Emlékkönyvtárat. Mindkét rendezvény házigazdája D. Haszmann Orsolya muzeológus volt.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele
  • Ludányi András és Cseke Péter
    Ludányi András és Cseke Péter

A közönség zömét az éppen zajló olvasótábor résztvevői jelentették, de a helybeliek mellett Kézdivásárhelyről is érkeztek érdeklődők.
Az Amerikai Egyesült Álla­mok­ban megjelentetett vaskos, szép kivitelezésű kötetet és Cseh Tibor életpályáját Cseke Péter kolozsvári irodalomtörténész, egyetemi tanár és az ötéves kora óta az Államokban élő Ludányi András politológus pro­fesszor, a könyv szerkesztője ismertette. Az előszót Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke jegyezte.
Cseh Tibor Alsócsernátonban született 1925. február 27-én. 1949 júliusában egy kivándorlóhajón Brazíliába érkezett, ahol felkereste Gábor Annát, aki az amerikai cserkészmozgalomban tevékenykedett. 1950-ben feleségül vette. 1951-ben egy brazil ügyvéddel megalapította az Agroquim talajkutató és talajtérképező vállalatot. Később egy műanyaggyárba került, és elkezdődött vándoréletük: New Jersey, Mexikó, Argentína ál­lomáshelyeken dolgozott. 1968-ban vették meg New Jerseyben a házukat, ahol megállapodtak. Szülőföldjét soha nem feledte. Egész életét annak szentelte, hogy az emigrációban élők és azok leszármazottai megőrizzék anyanyelvüket: megszervezte a cserkészmozgalmat, előadásokat tartott, tiltakozott, ha szükségét érezte, szervezett, kiutaztatott a történelmi Ma­gyarország területéről költőket, írókat Amerikába. Számos előadást tartott a New York-i Magyar Házban. Alapító tagja volt a Magyar Baráti Közösségnek. Évekig szerkesztette az Itt-Ott folyóiratot. 1984-ben ment nyugdíjba, és 2004-ben bekövetkezett haláláig életét a közösségi munkának szentelte. Közben átvette a Transsylvania folyóirat szerkesztését is. Munkája elismeréséül számos díjban, kitüntetésben részesült. Hamvait, végakaratához híven, 2005 óta az alsócsernátoni temető őrzi. Özvegye, Cseh Gábor Anna egyik utolsó kérésének tett eleget, amikor értékes könyvtárának jelentős részét – elsősorban magyar nyelvű irodalmi és néprajzi könyveit – hazaküldte 2013-ban Csernátonba, átadva to­vábbi gondozásra a Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. A mintegy kétezer kötet negyvenöt dobozban érkezett meg a múlt év decemberében, és a népfőiskola műhelyében kapott helyet. A könyvállományt hozzáférhetővé teszik az olvasóközönség számára, és – akárcsak a Sylvester Lajos Községi Könyvtár – az itteni közösséget fogja szolgálni. Nagyon sok közöttük a dedikált példány. Ezzel a gesztussal Cseh Tibor végképp hazatért a szülőfaluba, halálában is segítve annak közösségét, világot járt könyvtára immár mindenki számára hasznosíthatóvá válik. Cseh Tibor özvegye, Gábor Anna elektronikus postán küldött üzenetét D. Haszmann Orsolya olvasta fel. „Adja Isten, hogy még sok generációnak legyen hasznára, mert ne felejtsük el, a tudás örökké a miénk marad, senki nem veheti el ezt tőlünk, minden más veszendő” – írta többek között özvegye, aki kilenc esztendővel ezelőtt járt Csernátonban. A könyvbemutatót követően dedikálás és kötetlen beszélgetés következett, majd jelképesen felavatták a Cseh Tibor Emlékkönyvtárat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2014-07-22: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Imecsfalvi juliális

Ha van juniális, akkor van juliális is. Ebben az esetben a fogalom Imecsfalva életére utal, szívének lüktetésére, mindennapi eseményeire, és a nyár farkán bekövetkező búcsúra való készülődésre.
2014-07-22: Közélet - Kuti János:

Kelemen vezetheti Romániát (A múlt év)

Az az igazság, hogy én a közvélemény-kutatások által befutónak jósolt két elnökjelölt egyikével sem vagyok igazán elégedett.