Elégedetlenek a kovásznaiak a vízszolgáltatással

2014. július 23., szerda, Közélet

Bizonyos cégek zsarolják a kovásznai lakosságot, köztük a vízszolgáltató is – írta szerkesztőségünknek címzett panaszlevelében Lukács János. A vízszolgáltató döntése értelmében a fogyasztóknak kell megfizetniük a vízveszteséget is, így a számlák értéke egyik hónapról a másikra hat-hétszeresére nőtt. Az eddig 60–70 lejes számlák most elérik a 320–350 lejt, ami az átlagos kovásznai lakos havi fizetésének felét jelenti – mutatott rá Lukács.
 

  • A Ştefan cel Mare utcában is kicserélték a vízvezetéket, az út helyreállítása még várat magára
    A Ştefan cel Mare utcában is kicserélték a vízvezetéket, az út helyreállítása még várat magára

Lukács János panaszlevelét a kovásznai polgármesteri hivatalhoz is elküldte. Thiesz János városvezető érdeklődésünkre elmondta: többen kifogásolják a kiszámlázott víz menyiségének növelését. Kovászna város részvényes a Kovászna Megyei Regi­o­nális Víz­szolgáltató, a Közüzemek Rt.-ben, így a polgármester továbbította a panaszokat a cég vezetőihez, írásbeli felvilágosítást kérve. Thiesz véleménye szerint a tömbházak régi vezetékei miatt adódik a nagy vízveszteség, a családi házakban lakók nem panaszkodnak a veszteség kiszámlázása miatt. Számára is meglepő, hogy ekkora veszteséget számláznak ki – fűzte hozzá. A tömbházakban a közös vízóra azt a vízmennyiséget is méri, mely a lakásokban felszerelt vízórákig tartó vezetékek mentén vész el – magyarázta.
A polgármester elképzelését valószínűnek tartja Fejér Sándor, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója is. A vízveszteség a tömbházak városi hálózatra csatlakozását biztosító fővízórák és az egyéni fogyasztásmérők közötti csőrendszer hibájából származik – mondta. A vállalat máris létrehozott egy bizottságot Butyka Elemér operatív igazgató elnökletével, Kató Béla körzeti és Dumitru Şerban helyi felelős részvételével. Ők ellenőrzik a kiszámlázott vízveszteség eredetét, már a napokban megkezdik a munkát. A fővízórák ellenőrzésére is sort kerítenek – ezt Brassóban végzik, ha az óra jónak bizonyul, a fogyasztóknak kell fizetniük az ellenőrzést. Ha viszont hibásnak mutatkozik a fogyasztásmérő, a vállalat fizeti a költséget, és a kiszámlázott vízveszteséget is kiegyenlítik. Viszont a tömbházak lakóinak is kellene tenniük az épületek vezetékrendszerének rendbetételéért, erre a vízszolgáltatónak nincs törvényes lehetősége – magyarázta Fejér Sándor.
Kovásznán gondot jelent az is, hogy a lakótársulások nem hajlandóak szerződni a vízszolgáltatóval. Ezért két lehetőséget is felajánlottak az egyéni fogyasztóknak. A lépcsőházak lakói kössenek megegyezést a vízszolgáltatóval a számlázásra, az értéket osszák el saját belátásuk szerint a lakások között, és fizessék ki a fővízóra és az egyéni fogyasztásmérők által mért vízmennyiség közötti esetleges különbséget is. Másik lehetőség, hogy egyénileg vezessék be lakásaikba a vizet a lakosok, a gázvezetésnél alkalmazott módszerhez hasonlóan. A vízórák a lakások bejárata elé kerülhetnének, és aki nem fizet, vízóra nélkül marad – mutatott rá az igazgató.
A fürdővárosban egyébként jelenleg is zajlik az utcai vízvezetékek javítása, a kommandói vízvevőhöz vezető csöveket is kicserélik. A korszerűsítés nyomán nem válik olcsóbbá a víz, csak minősége lesz jobb. Növekszik a nyomás is, ennek folytán viszont veszélybe kerülnek a tömbházak elavult vezetékei, lehet tehát még meglepetés – mondta Thiesz János polgármester. Véleménye szerint a lakóknak közös befektetéssel kellene kicserélniük a tömbházak belső vezetékrendszerét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1484
szavazógép
2014-07-23: Közélet - Iochom István:

Negyedszázados a bálványosi folyamat

Történetekből történelem – ez a mottója idén a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak, melynek nulladik napját tegnap jelképesen annak bölcsőhelyén, Bálványosfürdőn szervezték meg.
 
2014-07-23: Máról holnapra - Farkas Réka:

Tusványos színeváltozásai

Huszonöt év nagy idő. Majd fél emberöltő, mely meghatározó az egyén életében, a rendszerváltások után formálódó demokráciánkban, a pártok alakulásában és Tus­ványos, az egykor Bálványosról induló szabadegyetem és diáktábor színeváltozásaiban.