Zavarják Bukarestet az autonómiahatározatok

2014. július 23., szerda, Közélet

Romániát semmilyen nemzetközi jogi szabályozás nem kötelezi arra, hogy Székelyföldnek önrendelkezést biztosítson – állítja a román kormány, amelynek álláspontját a Krónika napilap idézte.

A lap azt követően kérte ki a közigazgatási és fejlesztési minisztérium álláspontját a székelyföldi autonómiahatározatok ügyében, hogy az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kong­resszusának irodája megbízta a kongresszus monitoringbizottságát, tárgyalja meg a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét, és levélben kérte fel Románia illetékes miniszterét, hogy fejtse ki a bukaresti kormány álláspontját. A lapnak elküldött válaszban –amit a nemzetközi szervezethez is eljuttattak – a minisztérium kifejtette, hogy Bukarest szerint alkotmányellenesek a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómia­határozatok, Romániát pedig semmiféle nemzetközi jogi szabályozás nem kötelezi a kisebbségek számára önrendelkezés vagy kollektív jogok biztosítására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2014-07-23: Közélet - Hecser László:

Épül a nagyajtai híd

Ma kezdik el a Nagyajtát Apácával összekötő híd építését. Kovács Ödön megyemenedzser szerint legkésőbb jövő esztendő kora nyaráig átadják a 109 méter hosszú hidat.
2014-07-23: Közélet - :

Prefektusi intelem táborszervezőknek

Hargita megye kormánymegbízottja a törvények betartására szólította fel tegnap a Hargita megyei táborok szervezőit. Adrian Jean Andrei kilátásba helyezte, amennyiben az érintettek ezeket áthágják, keresettel fordulnak az illetékes román állami szervekhez.